Bringázás ahogy én látom

Monday, April 02, 2007

Megvolt a mai TeliHold is:)

Jómagam a Téglagyári emelkedő felől másztam meg a hegyet. Néha itt-ott 1 zörej hallatszódott a sűrű aljnövényzetben. Egyszer egy nagydarab, sötétnek látszó mozgó tárgy csörtetett még mélyebbre az erdőbe, a váltásaim hallatán.

Régen jártam erre, így meglepődtem, hogy ezt a szakaszt is felszórták kövekkel, meg hozzá nem is kicsikkel. Szürkületben érkeztem meg a Virágosnyereghez, s a Hármashatárhegyi útra kiérve úgy véltem, hogy már minden Teliholdas bringás lazán sörözget fent a Rekettyésben. Éppen nem így történt. Szezo ért utol, s hamarosan megérkezett mindenki.

Miután kigyönyörködtük magunkat a sárga színű Holdban, a Rekettyésben sör és zsíros döfi társaságában pezsgőztünk is 1 kicsit. Ellenben ma úgy látszik mindenki meg akarta nézni a Szulák Andrea Showt, mert nagyon gyorsan és hirtelen takarodtunk le a hegyről. Így eshetett meg az a szégyen, hogy már 32:45 kot itthon voltam.

Az el,últ két nap tapasztalata az volt, hogy bár gyenge vagyok, de kitartó, mivel mindenhol felmásztam, minden emelkedőt legyűrtem. Két szakasz volt, ami nem sikerült: egyik a Kaán Károly kilátó előtti köves szakasz teteje, a másik a téglagyári emelkedő tetején a köves szakasz [15 méter]. Mindez egyértelmüen a technikai hiányosságaimban rejlik. Utóbbinál hátráltató tényező volt, hogy szürkület volt már az erdőben.

Tavaly ilyenkorhoz képest erősebb vagyok és fittebb, ugyanakkor még van mit fejlődnöm.

0 Comments:

Post a Comment

<< Home