Keviczky TT 120 km

Keviczky TT 120 km

Régen írtam ide. Ennek oka volt egy kapcsolat megszakadása, egy újabb kapcsolat kezdete, annak megélése, majd megszakadása, több haláleset, s valószínűleg a lustaság is közre játszott. Mivel hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy az utóbbi években szeretett MTB biciklimet inkább aszfalton használtam ( sajnos ), ezért időszerű lenne befizetni magamat egy országúti biciklire.

Ezt tavaly tett is követte, s megvettem 2018 december 1-én egy régi, de számomra új Look 585 karbon bringát, Ultegra felszereltséggel. Az idei - 2019-es - évet szenteltem annak, hogy megismerjem ezt a világot, s eldöntsem tetszik-e vagy van - e létjogosultsága ennek a kerékpározási ágnak az én életemben.

Az elmúlt 11 évben sokat tekertem, de idén ( ez már biztos ) tekerem le az egy éven belüli legtöbb km-t. Most 2019. szeptemberében megvan a 4000 km is.

Hétvégén szeptember 8-án fejeződött be a Békás Kupa Teljesítménytúra utolsó állomása. Mivel korábban mindkét túrán a leghosszabb távon indultam (Békás 104, TaBu 200), ezért ha kupát szertetem volna, most is el kellett indulnom. Íme:



Életemben először indultam a Keviczky hosszabbik távján. A 70 km-es TT-t kétszer teljesítettem ( az első alkalommal különösen jól sikerült, mert montival akkor 27-28-as átlagot mentem), de most az Extrém kupa megszerzése volt a cél, ehhez a 120-as távot kellett teljesíteni. Az időjárás előrejelzés szerint nem lesz eső ( szerencsére be is jött), de azért a felhők mást ígértek. Kellemes volt az idő, így az aláöltözetet levettem, s rövidben vágtam neki a távnak ( egy széldzseki azért tallonba el volt rakva).



A célom az volt, hogy Kisorosziig elmenjek a fő bollyal. Rajtra éppen időben sikerült beállni. Okulva Békás 100-on tapasztaltakból, a bringás mezőny elejében helyezkedtem el a lámpánál, hogy átférjek a kereszteződésen a zöld lámpa ideje alatt. Természetesen egy HÉV szerelvényt is elkaptunk a sorompóval, na de innentől aztán volt pörgetés. Annyi erőm tudtam hogy nincs, hogy az elejében legyek, így a mezőny közepén, végén voltam: élvezve a szélárnyékot. Amit azért ki kellett érdemelni a 36-38-40-es tekeréssel. Tahitótfaluig nem volt gond, nem szakadt meg sehol a sor. A hídra fel viszont ki kellett lépnem a végéből, mert többen nagyon könnyedén indultak neki , s így volt egy kis szórás. Sikeresen megmaradtam a főbolyban. Kisoroszi felé az egyenesnél 2-4 ember mintha ellépett volna 50-60 méterre, de így is maradtunk 20-25-en talán, akik együtt gurultunk be az első ellenőrzési pontra. Átlag 36.5 km/h. Nem rossz, ezért jöttem :)

Itt nagyon gyors pecsételés és ital utánpótlás után elkövettem egy hibát, még magamhoz akartam venni 2-3 nápolyit. Ez a közel 5-6 másodperces folyamat pont azt eredményezte, hogy a boly megindult. Futva ugrottam fel a bringára, s igyekeztem minél gyorsabban felvenni az utazó tempót. Sikerült 38-as tempóban utolérni valakit, aki szintén leszakadó volt, de meg sem próbált feljebb menni, így lendületből elhagytam. Pár perc tekerés után meglett a boly. Aztán 1 perc múlva azt érzem, lassabbak vagyunk: kinéztem a sorból, s látom, hogy valaki elfáradt, s a mögötte szélárnyékban lévők nem vették észre, hogy leakadtunk.



Megint erőtartalékot mozgósítani, s indulás a boly vége felé. kb 3-4-en voltunk még így, akiknek ez volt a célja: bolyban maradni. Olyan fél perc-egy perc után viszont feladták a többiek. Mivel nekem ismerősök is voltak a főmezőnyben, így mindenképpen a bolyban szerettem volna tekerni. Kiugrottam, s számomra meglepő 40-42-vel ha lassan is, de közeledtem a nagyobb csapathoz. Utolsó leheletemmel utolérve őket megnyugodtam. Gondoltam a 35-36-os tempó esetleg 38-as a szélárnyékban pihenést hozhat, de amíg ez a gondolat átfutott az agyamon, valaki elől úgy gondolta, ne lacafacázzunk itt, hanem tekerjünk. Hirtelen 40-42-45-re ugrott a sebesség, amit már nem tudtam lekövetni. Kivett belőlem az, hogy egyedül kellett utolérnem a mezőnyt, de amúgy is erőn felül tekertem.

A lassan távolodó tömegnek magamban búcsút intettem, s a sebességem mindjárt a szélárnyékból kiesve és szembe szélben 29-32-re esett vissza. Nyugi Zoli, még vagy 70-75 km vissza van.

Közben hátulról utolértek, s négyen együtt tekertünk tovább. Bár ez nem verseny, azért furcsa volt, hogy vezetni csak ketten vezettünk, a többiek csak a szélárnyékban utaztak (ennek később meg is lett a böjtje). Tahi hídon aztán a lecsúszó Imit is felszedtük, s innen jó tempóban tekertünk el Pilismarótig. Ekkor kb már 6-7-en voltunk akik együtt mentek.

Pilismaróton nagyon hiányzott valami étel vagy ital vagy szőlőcukor. Pecsételés és a kútból víz töltés után indultunk Esztergom felé. Ekkor már Burger Márton is a köreinkben volt, akiről tudtam a korábbi posztjai alapján, hogy erős ember. Na, hirtelen megint az élmezőnyben érezhettük magunkat, amikor élre állt, mert újra 37-39-es tempót mentünk. El is távolodtak tőlünk Mácsik Zoltánnal, s hiába próbáltuk azt a 20-30 métert ledolgozni.. állandósult a távolság. A csapatunkban utazó, s soha nem vezető emberek egyszer csak megunták, hogy már lassú az a tempó, amit vezetni tudunk, s a szélárnyékból kibújva pihenten elindultak. Na ezt a tempót már nem tudtuk felvenni és nem is akartuk.

Esztergomig 75 km és 34.3-as átlag - ez is csodálatos, na de innentől jön a "fekete leves" (amúgy sem szeretem a kávét :) ). Esztergom Mol kút, balra fel. Az első kanyarnál viszont balról érkezik az ellépett 4 fős csapat ( eltévedtek?), volt egy váltókar szakadása Zolinak. Innen együtt hagyjuk el Esztergomot, a Suzuki gyárat, s indulunk Két-bükkfa-nyereg felé. Erről az oldalról még soha nem mentem felfelé, így csak a lejtőzések tapasztalatai alapján tudtam, hogy ez hosszú lesz. Ahogy sejteni lehetett, itt a saját tempómban haladva azért többen elmennek mellettem. Imi kezdett eléhezni, így egy powerbar szelet maradékkal tudtam kisegíteni. Amíg Ő majszolt, én szép lassan eltávolodtam Tőle. Magányosan tekertem felfelé, a combom kezdett elfáradni. Két bringás úgy ment el mellettem felfelé, mintha lefelé mennének. Honnan ez az erő? :)

Az ellenőrző pontra megérkezve, ekkor indulta tovább Mácsik Zoli, Burger Márton, meg akik felfelé megelőztek.Nekem gyors öltözködés, folyadék töltés és nápolyi magamhoz vétele után indultam a maradék 30-at letekerni. Ekkor már a jobb combomat rendesen éreztem. A lefeléken csak azért tekertem bele a bringába, hogy ne merevedjenek le az izmok. Gurulás hosszú km-eken keresztül, közben számolgattam, még 23 km, még 16 km... Pankostető. Nem egy nagy emelkedő, egy kisebb dombocska. Ezt még a montimmal is fel tudom nyomni 22-25-tel, ha összeszedem magam. Most a combok és a fáradtság miatt csak 8-12-es sebességgel tudtam abszolválni.

Ahogy haladtam előre, egyszer csak Budakalász, Pomáz. Itt már volt erő újra 30 körüli tempóban tekerni. Számolgatásaim alapján olyan 13:00-13:10 körül kellett volna beérnem a célba, de meglepetésemre nem 120, hanem "csak" 115 km lesz a teljes táv, így már 12:47-kor pecsételték az itineremet.

Megkaptam a kupát is. Először indultam érte, s egyből meglett az Extrém. Természetesen az is jó érzéssel töltött el, hogy egyetlen egy csepp eső sem kapott el, pedig esély volt rá a felhőket elnézve (főleg az emelkedő tetején). A technika nagyon jól muzsikált, s erősen háttérbe tolta azokat a gondolataimat, hogy el kellene adni, egy jobbra váltani. Ezt a biciklit is fel lehet még úgy újítani, hogy az emelkedők is könnyebben menjenek (nem különben többet edzeni).

Jó volt az elején a szervező motoros kamerájába grimaszolgatni, lószolgatni, illetve Dunabogdánynál a német motoros csapattal haverkodni menet közben. Boldogság-fáradtság, az adatok és track későbbi elemzése majd otthon. Az adrenalin benne maradt a véremben, hihetetlenül jó érzéssel tölt el ennek a bringázásnak az élménye.

Hazaérve pedig egy tálca túrós sütemény tette még szebbé a napot!