Keviczky TT 120 km

Keviczky TT 120 km

Régen írtam ide. Ennek oka volt egy kapcsolat megszakadása, egy újabb kapcsolat kezdete, annak megélése, majd megszakadása, több haláleset, s valószínűleg a lustaság is közre játszott. Mivel hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy az utóbbi években szeretett MTB biciklimet inkább aszfalton használtam ( sajnos ), ezért időszerű lenne befizetni magamat egy országúti biciklire.

Ezt tavaly tett is követte, s megvettem 2018 december 1-én egy régi, de számomra új Look 585 karbon bringát, Ultegra felszereltséggel. Az idei - 2019-es - évet szenteltem annak, hogy megismerjem ezt a világot, s eldöntsem tetszik-e vagy van - e létjogosultsága ennek a kerékpározási ágnak az én életemben.

Az elmúlt 11 évben sokat tekertem, de idén ( ez már biztos ) tekerem le az egy éven belüli legtöbb km-t. Most 2019. szeptemberében megvan a 4000 km is.

Hétvégén szeptember 8-án fejeződött be a Békás Kupa Teljesítménytúra utolsó állomása. Mivel korábban mindkét túrán a leghosszabb távon indultam (Békás 104, TaBu 200), ezért ha kupát szertetem volna, most is el kellett indulnom. Íme:



Életemben először indultam a Keviczky hosszabbik távján. A 70 km-es TT-t kétszer teljesítettem ( az első alkalommal különösen jól sikerült, mert montival akkor 27-28-as átlagot mentem), de most az Extrém kupa megszerzése volt a cél, ehhez a 120-as távot kellett teljesíteni. Az időjárás előrejelzés szerint nem lesz eső ( szerencsére be is jött), de azért a felhők mást ígértek. Kellemes volt az idő, így az aláöltözetet levettem, s rövidben vágtam neki a távnak ( egy széldzseki azért tallonba el volt rakva).



A célom az volt, hogy Kisorosziig elmenjek a fő bollyal. Rajtra éppen időben sikerült beállni. Okulva Békás 100-on tapasztaltakból, a bringás mezőny elejében helyezkedtem el a lámpánál, hogy átférjek a kereszteződésen a zöld lámpa ideje alatt. Természetesen egy HÉV szerelvényt is elkaptunk a sorompóval, na de innentől aztán volt pörgetés. Annyi erőm tudtam hogy nincs, hogy az elejében legyek, így a mezőny közepén, végén voltam: élvezve a szélárnyékot. Amit azért ki kellett érdemelni a 36-38-40-es tekeréssel. Tahitótfaluig nem volt gond, nem szakadt meg sehol a sor. A hídra fel viszont ki kellett lépnem a végéből, mert többen nagyon könnyedén indultak neki , s így volt egy kis szórás. Sikeresen megmaradtam a főbolyban. Kisoroszi felé az egyenesnél 2-4 ember mintha ellépett volna 50-60 méterre, de így is maradtunk 20-25-en talán, akik együtt gurultunk be az első ellenőrzési pontra. Átlag 36.5 km/h. Nem rossz, ezért jöttem :)

Itt nagyon gyors pecsételés és ital utánpótlás után elkövettem egy hibát, még magamhoz akartam venni 2-3 nápolyit. Ez a közel 5-6 másodperces folyamat pont azt eredményezte, hogy a boly megindult. Futva ugrottam fel a bringára, s igyekeztem minél gyorsabban felvenni az utazó tempót. Sikerült 38-as tempóban utolérni valakit, aki szintén leszakadó volt, de meg sem próbált feljebb menni, így lendületből elhagytam. Pár perc tekerés után meglett a boly. Aztán 1 perc múlva azt érzem, lassabbak vagyunk: kinéztem a sorból, s látom, hogy valaki elfáradt, s a mögötte szélárnyékban lévők nem vették észre, hogy leakadtunk.



Megint erőtartalékot mozgósítani, s indulás a boly vége felé. kb 3-4-en voltunk még így, akiknek ez volt a célja: bolyban maradni. Olyan fél perc-egy perc után viszont feladták a többiek. Mivel nekem ismerősök is voltak a főmezőnyben, így mindenképpen a bolyban szerettem volna tekerni. Kiugrottam, s számomra meglepő 40-42-vel ha lassan is, de közeledtem a nagyobb csapathoz. Utolsó leheletemmel utolérve őket megnyugodtam. Gondoltam a 35-36-os tempó esetleg 38-as a szélárnyékban pihenést hozhat, de amíg ez a gondolat átfutott az agyamon, valaki elől úgy gondolta, ne lacafacázzunk itt, hanem tekerjünk. Hirtelen 40-42-45-re ugrott a sebesség, amit már nem tudtam lekövetni. Kivett belőlem az, hogy egyedül kellett utolérnem a mezőnyt, de amúgy is erőn felül tekertem.

A lassan távolodó tömegnek magamban búcsút intettem, s a sebességem mindjárt a szélárnyékból kiesve és szembe szélben 29-32-re esett vissza. Nyugi Zoli, még vagy 70-75 km vissza van.

Közben hátulról utolértek, s négyen együtt tekertünk tovább. Bár ez nem verseny, azért furcsa volt, hogy vezetni csak ketten vezettünk, a többiek csak a szélárnyékban utaztak (ennek később meg is lett a böjtje). Tahi hídon aztán a lecsúszó Imit is felszedtük, s innen jó tempóban tekertünk el Pilismarótig. Ekkor kb már 6-7-en voltunk akik együtt mentek.

Pilismaróton nagyon hiányzott valami étel vagy ital vagy szőlőcukor. Pecsételés és a kútból víz töltés után indultunk Esztergom felé. Ekkor már Burger Márton is a köreinkben volt, akiről tudtam a korábbi posztjai alapján, hogy erős ember. Na, hirtelen megint az élmezőnyben érezhettük magunkat, amikor élre állt, mert újra 37-39-es tempót mentünk. El is távolodtak tőlünk Mácsik Zoltánnal, s hiába próbáltuk azt a 20-30 métert ledolgozni.. állandósult a távolság. A csapatunkban utazó, s soha nem vezető emberek egyszer csak megunták, hogy már lassú az a tempó, amit vezetni tudunk, s a szélárnyékból kibújva pihenten elindultak. Na ezt a tempót már nem tudtuk felvenni és nem is akartuk.

Esztergomig 75 km és 34.3-as átlag - ez is csodálatos, na de innentől jön a "fekete leves" (amúgy sem szeretem a kávét :) ). Esztergom Mol kút, balra fel. Az első kanyarnál viszont balról érkezik az ellépett 4 fős csapat ( eltévedtek?), volt egy váltókar szakadása Zolinak. Innen együtt hagyjuk el Esztergomot, a Suzuki gyárat, s indulunk Két-bükkfa-nyereg felé. Erről az oldalról még soha nem mentem felfelé, így csak a lejtőzések tapasztalatai alapján tudtam, hogy ez hosszú lesz. Ahogy sejteni lehetett, itt a saját tempómban haladva azért többen elmennek mellettem. Imi kezdett eléhezni, így egy powerbar szelet maradékkal tudtam kisegíteni. Amíg Ő majszolt, én szép lassan eltávolodtam Tőle. Magányosan tekertem felfelé, a combom kezdett elfáradni. Két bringás úgy ment el mellettem felfelé, mintha lefelé mennének. Honnan ez az erő? :)

Az ellenőrző pontra megérkezve, ekkor indulta tovább Mácsik Zoli, Burger Márton, meg akik felfelé megelőztek.Nekem gyors öltözködés, folyadék töltés és nápolyi magamhoz vétele után indultam a maradék 30-at letekerni. Ekkor már a jobb combomat rendesen éreztem. A lefeléken csak azért tekertem bele a bringába, hogy ne merevedjenek le az izmok. Gurulás hosszú km-eken keresztül, közben számolgattam, még 23 km, még 16 km... Pankostető. Nem egy nagy emelkedő, egy kisebb dombocska. Ezt még a montimmal is fel tudom nyomni 22-25-tel, ha összeszedem magam. Most a combok és a fáradtság miatt csak 8-12-es sebességgel tudtam abszolválni.

Ahogy haladtam előre, egyszer csak Budakalász, Pomáz. Itt már volt erő újra 30 körüli tempóban tekerni. Számolgatásaim alapján olyan 13:00-13:10 körül kellett volna beérnem a célba, de meglepetésemre nem 120, hanem "csak" 115 km lesz a teljes táv, így már 12:47-kor pecsételték az itineremet.

Megkaptam a kupát is. Először indultam érte, s egyből meglett az Extrém. Természetesen az is jó érzéssel töltött el, hogy egyetlen egy csepp eső sem kapott el, pedig esély volt rá a felhőket elnézve (főleg az emelkedő tetején). A technika nagyon jól muzsikált, s erősen háttérbe tolta azokat a gondolataimat, hogy el kellene adni, egy jobbra váltani. Ezt a biciklit is fel lehet még úgy újítani, hogy az emelkedők is könnyebben menjenek (nem különben többet edzeni).

Jó volt az elején a szervező motoros kamerájába grimaszolgatni, lószolgatni, illetve Dunabogdánynál a német motoros csapattal haverkodni menet közben. Boldogság-fáradtság, az adatok és track későbbi elemzése majd otthon. Az adrenalin benne maradt a véremben, hihetetlenül jó érzéssel tölt el ennek a bringázásnak az élménye.

Hazaérve pedig egy tálca túrós sütemény tette még szebbé a napot!

Crosskovácsi 2008 előzetes

Én valahogy végigszenvedtem a távot, de a Z-max gumik tulképpen csak nehezítették a dolgomat. Így én viszonylag hamar beláttam, hogy ez nekem most túra lesz. Annyira dobta a seggét a bicikli, hogy néha egy megcsúszás után még nyeregben maradva 180 fokot fordultam a biciklivel, s hirtelen szembe tekertem a többiekkel :D

A lejtők tetszettek, de gumik miatt mindig lecsúsztam a megfelelő nyomsávról illetve az emelkedőknél amíg lehetett tekertem, aztán toltam kényelmesen. Meglepődtem, hogy kb 4-6x kellett csak megállnom takarítanom a bringát a sár miatt. Nem állt be a kerék csak 1x az egyik dózerúton.


Sokáig azt hittem én vagyok az utolsó középtávos, amikor 8 km errel a vége előtt még 7-8-an érkeztek a hátam mögül, s előztek meg.

Mérges voltam magamra, mert az utóbbi időkben többet tekertem, de nenek egyelőre nem látom az eredményét, talán gázlóra vagy augusztusra beérik.
A pozitívum a negatívumban: végigmentem a kiintésig, nem fáradtam el, igaz csak 155-ös átlagpulzusom volt. Na és a vicces az egészben a saras versenyeken fejlődést mutatok az évek alatt :D

Eleinte 6 majd 7.5 , s most 8.6 km/h-s átlagot is tudok már produkálni :D
Jövőre talán 10et is.

Nem volt rossz, de most már igazán kiváncsi leszek majd egy sárgumira saras terepen. Nincs mese vennem kell 1 szettet.

Mindent egybevéve a pálya jó volt, s a sok sár ellenére azt mondom, hogy a 2006os Buda Maraton sár szempontból rosszabb volt.

Békás 100

Crosskovácsi

Hétvégén Janival ellátogattunk a hivatalos Crosskovácsi pályabejárásra.

Buda Maraton szinttérkép

Nos íme egy összerakott szinttérkép, amit a GPS mért. A szuszogó aljáig mért szint 1080 méter.

Buda Maraton 2008 május 1

A pár héttel ezelőtti első reakcióim után a hétvégi 50+os tekerésnél teljesen jól éreztem magam.

Hétfőtől kezdve levertnek, gyengének, fáradtnak éreztem magam.Sebaj, majd elmúlik, s csütörtökön erejem teljében leszek.Csütörtök délelőtt:Nehezen keltem illetve morcosan, mert a szomszédnak éppen Bódi Gusztit van kedve üvöltetni. Összepakolás után a kajálásom már nem tökéletes. 2 Db tojásból tükörtojás, zabkása, 1 fél banán, s 1 kis fhérje turmix megy le a torkomon.

Indulás. Több útvonalon mhetek kia reptérre: most a Kiscelli utcát és emelkedőt választom. Küszködve nehezen megy ez is: sebaj, majd a versenyen.

Rajtszám átvétel, átöltözés után [itthonról indulva még hosszú naci és hosszú felsőben voltam] rajthoz kimenetel. Fent még bedobtam 1 fél müzlit, pár deci vizet és 2dl isostart.

Startnál a nem eddigi megszokottak alapján helyezkedek. Mindig a reptér alja felől indultam, idén közvetlenül a hosszúú biciklis sor tetejéről, igaz a legutolsó sorból. GPS beállítva, óra indít, start.

A reptéri tekerés meglepően jólesik, nem fárasztó, nem fog vissza a füves talaj. Rögtön a rajt után 20 méterrel megva az első szerelő. Egyik lánynak láncszakadása van. Pech. Visszafordító, lehetne nyomatni.Lehetne. Sok kis kölyök szinte életveszélyesen cikázgat a bringások között. NEm baj had menjenek, ráérek az emelkedőn előzni. A cikázgatók egyike közvetlenül a rajt/cél kapu alatt összeakad pár emberrel. Torlódás.

Óvatosan kikerülve őket, jöhet a jól megérdemelt száguldás. Jöhetne, mert sokan lassan mennek, s bizonytalanul. Nem baj jó ez a 25-30-as sebesség is. Ki az aszfalt, majd a jobbos után jön az emelkedő.

Szépen előzgetek, közben a technika szedi áldozatait. Páran máris elhullanak ideiglenesen: defekt. Az emelkedők jól mennek, jól érzem magam. Ez az, végre tovatűnt a hét gyengesége.

Jön az első komolyabb emelkedő. Itt már megvannak az első esések is. Vízmosása kövek, s van aki zúg. Kerülés, mögöttam valaki majdnem magával ránt engem is, centikkel úszhattam meg az esést, amit a hátam mögött produkált.

Egy jó társaságot sikerült kifognom 2-3 mókamester viccelődik az útszélén defektet szerelőkkel vagy úg az éppen aktuális tömegben tekerőkkel. Az emelkedőn aztán hiába kiabálom a jobb vagy közép vezény szavakat, sokan első maratonjukon fogalmuk sem lehet miért ordibálja valakt azi irányokat: nem is enged el sokmindenki. Le kell szállnom nekem is - amit a legjobban utálok -tolni. Mindenki szitkozódik hol csendesen hol hangoan, hogy ez nem túristafutam vagy futóverseny. Középen egy piros ruhás jó fenekű Nő ordít hátulról: pálya, pálya. Majd hangosan mondja: "látjátok, fel lehet itt menni. Egy 40 éves Nő így csinálja". Többen utána szólnak, hogy a mi hathatós támogatásunkkal, mert elengedtük. Újabb emelkedő, 1 nyomsáv.. tolás..Aztán beindul végre a tekerés is. Ez vagy a tök hegy vagy a Kálvária hegy lehet.A lejtőzés után a pálya hátsó szakasza jön. Eddig minden emelkedőt kitekertem -kivéve az önhibámon kívüli tolós részeket- és jól érzem magam. Az utóbbi kilómétereken mintha kevesebb vicces beszólás született volna, s több lihegést hallani .

Várom a repcés szakaszt, de kimarad. Útközben egyre több embertől hallom, hogy bár a 40 km-re neveztek, de tuti megállnak 20 km után. Az alsó visszafordítónál 12.5 kmnél van az első frissítés. Nem állok meg több okból kifolyólag. Nem vagyok éhes csak baromi szomjas-, s mert vagy 40 ember tolong az asztaloknál. Mire odakerülök, elfelejtem miért álltam meg, s így 40 embert bedarálok pár méter alatt.

A későbbiekben ennek a nem megállásnak aztán nagy árát fizetem meg.

Lassan mászunk felfelé. Várom már a BM-eken állandó mumust, a téglagyári emelkedőt. Versenyen kívül bármikor kitekerem illetve kitekertem. Most viszont -ahogy korábban sem- nem megy. Az elején hajt a lendület, de ahogy meglátom, hogy mások is tolják, leugrok a drótszamárról. Nem különben el is vagyok fáradva.

Végre feltolom-felküszködöm magam, lassan itt vagyok a Virágosnyeregnél, s jöhet az ereszkedés a reptérre. Eldöntöttem: én is megállok 20 km-nél. A csúcshegy oldlában a tekerés-tolás még jobban megerősít ebben.

Gyenge vagyok, fáradt és fáj minden porcikám. Erőm nincsen tekerni, fáj a combom is. Néha érzem a vádlimat, mintha be akarna görcsölni. Nem tesz jót neki a tolás.

A virágosnyergi ereszkedés ki pihenőre ad okot. A célban talán lesz frissítés, majd az segít. Aztán eszembe jut, hogy 2 éve a saras versenyen megfogadtam, hogy versenyt saját okból fel nem adok. Így aztán a célegyenesbenmár hajlok arra, hogy kimenjek az újabb 20 kmes körre, főleg, hogy az órám még csak 18.6 km-t mutat amikor végzek az első karikával. Az idő ekkor 1h28 perc nálam.

A frissítés itt most csak azt jelenti, hogy be lehet tolni pár pohár gatorade-et. Ezzel nem sokat segítek magamon, hiszen isom nekem is van a kulacsomban. Sebaj, pihenésnek jól jön. Kicsit írigykedek a már végzett fűben heverő többségnek, akik nem mentek ki újabb körre. Nekem viszon kell az élmény: ha belekezdtem, végis is csinálom. Meg aztán hol van a HHH teteje?Balra felnézek: na ott. S addig csak mászni kell. Ami eddig is "jól" ment.

Egy bringás sráccal beszélgetek útközben a reptér végéig, majd a hegy oldalában elkezdünk mászni. A srác mondja, menjek nyugodtan, Ő teli itta magát, s most pihentetős szakaszban van. A pálya végéig. Elkezdek mászni. Kicsit jobban megy a dolog, de még mindig gyenge vagyok. Aztán a szuszogó aljától megelőz a srác, s lefele tovaszáguld tőlem. A Virágosnyereghez vezető mászás már kínkeserves a napon. Felérek, itt sincs frissítés.

Lecsúszok az Erdőalja útra, majd onnan ki a Harsánylejtő útra. Mászás. Hejj azok a szép idők, amikor erre jövök fel a hegyre. Mindig megmászom. Természetesen a kút előtti szakaszon le kell szállnom, mert majd összeesek. a pulzus standard 165-170, mozogni sem bírok. Fáj a seggem és a combom. Nem bírok néha gyalogolni sem. Kulacs töltés a kútnál, majd irány tovább. Egy darabig nyeregben, majd tolva aztán nyeregben. Szenvedek.

Végre jön a Sárga szintút és megérkezek ismét a Szuszogóhoz. Jöhet a mászás. Eleje megy, aztán látom elöl valaki a fűben pihen. Ez megtöri a lendületemet és a maradék erőmet is. Ha Ő pihen én miért szenvedek?

Na ahogy leszálltam a bringáról -mellesleg ismét kikészülve- a fickó "felpattan" a fűből, s elkezdi tolni a bringáját. Óriási verseny veszi kezdetét. Hamarabb érek a köves felé menő úthoz. Kb 1 méterrel. Pihegünk mindektten. Mindenki a másikra sandítva iszik. Előbb eszmélek eme kómás állapotból, aminek szemtanúja az egyik pályafelügyelő.Felülök a bringára, s tekerek. És haladok!!! 6-8 km/h-val.

Szemlesütve próbálok felmenni a kövesen, ahol a túristák ámulatba esnek: itt biciklivel? Na igen kérem, így is lehet. Aztán a kanyar után ahol nem látnak: leszállok és tolom. Sokáig.

Vicces, de inkább szégyenteljes. Legalábbis számomra. Nem értem mi van velem, lépni alig bírok. Az a bizonyos kihagyott kaja frissítés.

A HHH tetejére felküzdöm magam, néha próbálkozva a biciklizés örömével is. Gyalogolni jó, vallják sokan, hiszen megannyi túrista sétálgat a pályán kívűl.

A firssítésnél aztán eszembhe jut egy régi Nóta: citrom ízű banán...Igen a kedves nénik és lányok a feldarabolt banánra öntöttek kifacsart citromlevet. meglehetősen érekes élmény, de úgy falom be most, mint Hakapeszi Maki, ha kap eszi...Cirka fél kiló banán bezabálása után leöblítettem 1 egész citrommal. Fanyar ábrázattal nézek le a Dunára, miközben megiszok két pohár szponzori löttyöt.

Irány lefelé. Bevallom jólesik. Innentől eseménytelenül telnek apercek. Lefelé, ereszkedés, kicsi fék, s ereszkedés. Ez rámféer. Az 1-1 kisebbemelkedőn minden simám megy, s kezdek helyrejönni. Időben...A

Hűvösvölgyi út mellett futó út már csak puszta élvezet. A befutó előtti mászás is megy. Érdekes. Na nem úgy mintha most kezdődne a mai nap. Aztán egyszercsak cél. Órámra nézve a második köröm kereken 1h 52 percre sikerült...Durva.

Összidőm valahol 3h20és 3h21 között van.

Mindez egy elrontott kajálás miatt. Egyelőre legalábbis erre gyanakszom.

Ma Janival mentük egy HHH-Budaörsi hegy szakaszt.

53 km lett kellemesen elfáradtam. Szintrajz később.

égesrégen nem írtam ide.


Idén 2 hosszabb aszfaltos túrám volt eddig, s mivel a hét elején beneveztem a Buda Maratonra Janival, ezért a mai napon elmentem az idei év első terepkerékpározására is..

...Időben.. :D

Nem mentem sokat, de az első 7 km en sikerült kapásból 390 m szintet gyüjtenem.