Elég érdekesen alakult a mai biciklizésem.

Elég laza lett az egész tekerés, mert 13.3as az átlagom...

Virágosnyeregig felmásztam, majd onnan le a völgybe, s az idei Buda Maraton útvonalán fel a Csúcshegyre. Aztán mindezt fél nyolc után. Az erdőben kezdett sötétedni, de elég elszánt voltam a 3 ledes lámpámmal. Egy idő után szürkehályog ereszkedett a szememre. A lámpa világít, de csak nagyjából látok a fák sűrűjében.
Mindenre számoltam, csak kifelejtettem az utóbbi idők időjárását. Konkrétan, hogy esett az eső. A Majd 2 méteres gazban erdei utakon tekerni nem volt túl vidám. Aztán jött volna az a nagy kaptató fel vissza a hegytetőre, s onnan tovább a Virágosnyeregig. Eltévesztettem egy kanyart [pár napon belül a másodikat, mert hétvégén nem találtam vissza az erdőbe, s kénytelen voltam Solymárnál kimenni aszfaltra], de ez csak utóbb derült ki. Emelkedő [jó úton vagyok!!]! Aztán leszálltam: vízmosás. Csúnya-csúnya sötétség. Az erdő összes szúnyogja körülöttem döngicsél, és a testemet használja leszállópályának. Én már vissza nem fordulok: a logika is azt diktálja, hogy jó irányba megyek, csak rossz úton. A nyomokból ítélve pár DH-s kedvenc helye lehet ez az út, csak az ellenkező irányba, mint ahogy én gyaloglok. Bő negyedóra kaptató után, ami még gyalog sem egyszerű, egyszercsak rátalálok a helyes útra [A sárga utat Dorothy soha el ne hagyd!]. Innen már majdnem sötétben is ismerős a terep. Ellenben a por, s a szárazság nagy ellenfelem. A lehulott tobozok is. Szentségelek is rendesen, amikor 10 méterenkén elkapar a hátsóm az emelkedőn, s le kell szállnom emiatt, mert a lendület elveszett.
Iszonyatos, hogy mennyit változott a pálya. Még az erdőben is az eső hatására sziklákkal és kimosott kődarabokkal találkoztam.
Aztán csak megérkezek a kocsmához, ahonnan már sima az út hazáig.

Hétvégén vetettem egy számadást. Sajna az jött ki, hogy nem fér bele a Bükk Maraton a mostani pénzügyi keretbe. Sok most az egyéb kiadás, így nem hogy együtt Nórival nem tudunk lemenni, hanem még egyedül sem tudok elutazni. Sajnálom, mert nagyon készültem rá lelkileg. Most hétvégi Öcsi verseny is kimarad [pedig ez sem ígérkezik nehéznek], jövő hétvégi Gázló is [Gabi szülinapja], utána hétvégén a Bükk Maraton is. El is ment a kedvem kicsit a bringázástól. Itt van lassan szerda, s a héten még csak a munkahely oda-vissza utat jártam meg a biciklivel.
Nem lesz meg így az 500km Júliusban...

Tehát ismét itt..

Hétköznap Virágosnyereg, s hétvégén túra Ákossal, Öcsémmel.

Nos Ákos kicsit késett, így a tervezett indulás kitolódott 12 órára. Reggelizni reggeliztünk 9 óra körül. Kellemes időben indultunk neki a túrának. Kellemes tempóba érkeztünk meg a Virágosnyergi hegylábhoz. Itt Ákosnak, Öcsémnek elmagyaráztam a térképen, hogy merre kell menni, s mire figyelni a Virágosnyeregig.

Aztán elindultunk. Mindenki a saját tempójában tekert felfelé. Ákos kicsit előttem, míg Öcsém kicsit mögöttem. Aztán lassan elérkeztünk a húzósabb szakasz elé. Ekkor Öcsém kicsit már le volt maradva, míg Ákos kb 15 méterrel előttem volt. Lényeg a lényeg szépen felmentünk a Virágosnyeregre. Ákosnak 18.5 perc alatt sikerült felérnie, nekem 19.5 percig tartott az út, míg Öcsém felért 25 perc alatt. Kellemesen leizzadtunk, mivel a Nap is kisütött rendesen.

Megtanácskoztuk merre menjünk, majd irány fel a HHH teteje. Végigmentünk a sétány ösvényén, majd a HHH úton fel a tetőre. Útközben elhúzott mellettünk felfelé az idei egyik MX bajnokesélyes. Megmutattam Ákoséknak a gyönyörű kilátást Ürömre, a Pilisi hegyek kezdetére és a Szentendrei szigetre-Óbudai szigetre. Innen mentünk fel a HHHhoz. Ekkor feltámadt a szél, kis pihenő után indultunk le a köves részen Fenyőgyöngyéhez.
Itt kulacs töltés után mentünk egy hegyi időfutamot. A Nap ekkor már nagyon sütött, ittam is rendesen a vizet, bár míg a többiek ettek már, én még mindig nem vettem magamhoz semmi kaját. Ákosnak végül 11:28 alatt sikerült a táv, nekem 12:54, míg Öcsém 15:01-et tekert.

Mivel ismét a HHH tetején voltunk, ezért új útra mentünk, amit még én sem ismerek. Bevágtattunk az erdőbe. Pár perc után egy emelkedő végén, amit szépen gyorsan sikerült legyűrnöm, egyszercsak megálltam, s kifulladtam. Azt éreztem most mindenképpen ennem kell. Elő is kaptam a Powerbar csokit, meg ittam az izotóniás Isostar-ból is. Kis pihegés után jól voltam, csak hirtelen leesett a cukorszintem.
Körbenéztünk, ha már megálltunk. Innen is szép a kilátás. Előrébb gyalogoltunk, hogy merre tovább. Nos kellemetlen meglepetésként ért minket, hogy gyalog is nehezen lépkedünk a már néha félméternél is magasabb sziklákon. Itt is fotóztunk egyet, majd lejjebb láttunk jó utat, így felkaptuk a bicikliket és átemeltük a sziklákon őket. Az útra amire ráértünk óvatosan kellett menni, mert nagyon kavicsos volt, s lejtett a völgy felé. Aztán egyszercsak vége az útnak, s újabb félméteres sziklák, s kemény meredek lejtő tele kaviccsal és az eső révén összehordott hordalékkal. Visszafelé nem tudtunk menni, maradt a lefelé. Gyalog, tolva-vonva-emelve a bicikliket. Kb 15-20 perc séta után végre biciklizhető útra jutottunk ki a régi CC pálya nyomvonalára. Hihetetlen mennyire elmosta itt is az utat a sok eső. Feltekerünk a Virágosnyeregig ismét, de még mindig csak 25-27 km-nél jártunk. Elindultunk tehát az idei Buda Maraton útvonalán a Csúcs hegy felé. Érdekes volt néha a nagy gazban haladni; egyik lejtőzésnél pl jobbról-balról két méteres csalán volt. Mivel én mentem elöl, így ráadásul az összes kifeszített pókhálót is én szedtem össze. Egész jól haladtunk, amikor eltévesztettem egy kanyart, s a búzamező szélén értünk ki Solymár magasságában. A korábban teherautók által lejárt úton kikeveredtünk Solymárra, s innen már aszfalton mentünk haza. Jó tempót sikerült menni. Néha 35-38 között tekertem. Öcsém ekkor már elfáradhatott, mert lemaradt pár száz méterre, de bevártuk, s együtt mentünk haza.

Én úgy vettem észre, hogy ez a 38-39 km is elég volt most, mivel kellemesen elfáradt mindenki. Nem mentünk nagy átlagot [14.2 Ákosé, s enyém, Tamás 13.7], de sok emelkedőt másztunk.


Dst:37.38km
Netto Tm:2h26m53s
Brutto Tm:3h44m46s
Avs:14.2 km/h
Mxs:54.5 km/h
Avg HB:143
Max HB:179
2835 kcal

Ez utóbbi adatból is látszik, hogy a reggel 9 órás reggeli bizony már lehet délben sem volt elég induláskor. A délután este folyamán megettem 2 szendvicset egy nagy adag milanói makarónit, egy fél rúd kolbászt paprikával paradicsommal. Megettem egy nagyobb adag fagyit, ittam 2-2.5 liter folyadékot, s még nem tudom mit. Megittam a PowerBar poromat is.

Summa summárum: Igy szinte csak terepen eza 38 km megtoltható még egy 10-12 km-errel, de az éppen elég. Sajna kimaradt Dobogókő, de majd azt egy másik alkalommal hódítjuk meg. Ha Aszfaltonmegyünk el addig, akkor a 70-80 km-es túra teljesíthető.

Okulásképp: mindenképpen jól számoltam előre, hogy 8-9 magasságában illik elindulni. Most 3 órás késésünk volt, így csak ekkora táv fért bele a bringázásba. Megjegyzem azért én elfáradtam.

Kiszámoltam: a Szintkülönbség olyan1350 m volt, amiből a szintemelkedés 750m.

Tegnap Nóriékhoz mentünk le névnapozni, s én ismét bringán tettem meg a 35 km-t. Mivel elfáradtam a hét végére az itthoni erősítéstől...s az izomláz furcsa módon péntekre jött ki rajtam, ezért nem akartam időt döntögetni. Lassú tempóba indultam neki a távnak szombaton.. mikor? Természetesena legnyagyobb melegben indultam el: 13:45. Csupa napsütés az élet, s a szombati nap is az volt. Nagyon nem is hajtottam, mert a hőség alattomos ellenfél. Ellenben meglepődtem milyen jól megyek. Ebben talán kicsit belejátszott az is, hogy Fótig nem volt szembeszelem. Addig 25.7es átlagnál jártam a korábbi 23.4essel szemben. Aztán Fót után kaptam szembeszelet, de nem volt olyan vészes. Csodálkoztam is, hogy nem éreztem meg úgy az emelkedőket, mint első alkalommal. Nagyon jól haladtam egészen Erdőkertesig. Ott már elfogyott a vizem, s a Nap is rendesen lecsapott rám. Semmi felhő az égen, s délután 14:30 körül jártunk. Meg kellett állnom egy útszéli kútnál kulacsot tölteni, mert elszomjaztam. Innen kicsit nehezebben ment a biciklizés, főleg az utolsó két emelkedő Vácegres előtt, de még így is én értem le hamarabb.
S az idő? Bár nem hajtottam, de 5.5 perccel értem le hamarabb. Ez 24.8 km/h-s átlagot jelent.
Végig azt éreztem az út alatt, hogy erősebb vagyok, s amikor megérkeztem sem voltam elfáradva.

Másnap ismét jól kifogtam. Tudtam hogy ez nem lesz sétagalopp. A szél iszonyatosan feltámadt, s néha útközben is olyan oldalszelem-szembeszelem volt, hogy végig rá kellett dőlnöm a kormányra, s néha meg a szélirányba is kellett dőlnom, hogy ne fújjon ki az úttest közepére a szél. Lehet nem indulás előtt 1 órával kellett volna étkeznem sem, s aza másfél üveg sör sem kellett volna ebédkor. Mindenesetre 15:30-kor indultam: dög meleg. Már induláskor azt éreztem, hogy szomjas vagyok. Egész jól haladtam Erdőkertesig. Ott jött az első emelkedő, amin már szenvedtem az iszonyatos szél miatt. Rendesen szitkozódtam magamban, s néha fujtattam is, hogy legyen eleég pedál fordulatszám. Veresegyháza után kezdtem el elszenvedni. A hazafelé utat megpróbáltam meghajtani, hiszen előző alkalommal majdnem 27-es átlagot sikerült produkálni. Nos most Veresegyházáig még csak 25-26os átlagnál jártam, s ekkor még előttem volt 3 nagyobb emelkedő. Néha majdnem elkáromkodtam magam hangosan, mert annyira kivett belőlem minden emelkedő. A legdurvább az volt, amikor a durvább lejtőkön keményen kellett tekernem lefeleé, hogy a 35km/h meg legyen. Azon sík szakaszon Fót-Budapest között, ahol 1 hónapja 30-32es átlagot jöttem, most nem tudtam 28nál jobban menni. Ennek meg is lett az eredménye. Végig a 26os átlagért hajtottam, amit a Budapestig tudtam tartani. Itt már a kerülgetések miatt, meg a forgalom miatt lecsökkent e végére 25.6 km/h-ra.

Ez is lett a vége. Kiderült, hogy még így is hogy végig szenvedtem a soha nem tapasztalt szembeszéllel, még így is csak 2 perccel voltam lasabb mint 1 hónapja.

Duna Maraton után pár napig kedvem és energiám sem volt biciklizni a hegyekbe. Aztán ahogy kiderült az idő, egyre inkább csalogatott a HHH. Így múlt héten csütörtökön elmenetm bringázni. Igaz nem sokat, mivel Nórival akartam lenni, ezért csak felfutottam a Virágosnyeregig, meg vissza. Csodálkoztam milyen jól esett a bringázás, milyen könnyen mentem fel, s milyen gyorsan értem haza. Életem eddigi legjobb eredményét produkáltam ezen a távon. Ugyan még jócskán van mit javítani a technikán és sebességen, de tetszett az egész.
48 perc alatt legyűrtem a távot háztól-házig.

Útközben megküzdöttem egy mazsola biciklissel. Nem értem sokak gondolkodását és attitűdjét. Hazafelé tartott egy fickó a montijával 20-22es átlagsebességgel. Mivel az utazósebességem 24-27, ezért logikus volt, hogy meg fogom előzni. Hátranéztem, nehogy közben engem is előzni akarjon valami őrült autós. Éppen jött a távolban egy kocsi, ezért kiálltam a nyeregből, hogy kicsit nagyobb lendülettel, még az autós előtt előzzek. 30-32 körül sikerült az előzés. Erre hallom, hogy a megelőzött bringás elkezd felváltani, s elkezdi taposni a pedált. Erre bedurrant az agyam. Miért akar versenyezni, ha eddig kényelmes 20-22 jó volt neki? Miért irritálja, ha valaki lehagyja? Nem értettem, de mérges lettem. Így én is beleléptem a pedálba, s stabil 35-36tal távolodtam a fickótól. nem akartam visszanézni, nehogy ezzel is irritáljam. Aztán jócskán elfáradtam, mert végig szembe szelem volt. Így aztán fáradtan érkeztem meg a HHH aljába, s bár kényelmes nyugalmas tempót diktáltam felfelé, csodálkoztam, hogy majd másfél perccel gyorsabban értem fel a Virágosnyeregre, mint korábban valaha. :) S végig nyeregben tudtam maradni. Ez a későbbiekre nézve is erőt adott.

Azóta többször voltam fent a Virágosnyeregnél. Egyre technikásabb a felfelé, s a lefelé is a vízmosások miatt. A talaj egyre lazább,s egyre több kavics van a földből kimosva. Néha olyan mintha sóderrel megszórt úton kellene felfelé tekernem. Az utolsó 3 alkalommal azt éreztem, miután felmásztam a Virágosnyeregig, hogy van még bennem erő. Egyre többször foglalkoztat az a gondolat, hogy áttérek reggelente a duplázásra: kétszer megyek fel 362 méterre, mielőtt bemennék dolgozni.

VI. Dunamaraton

Reggel 8kor Baumax elől lacapacaval indultunk Ford Transittal a helyszínre. Előtte reggeli. Benyakaltam az úton egy gatorade-t, helyszínen meg kb 1/2 liter vizet. Ennek eredménye start előtt kétszer is bokor után kutakodtam. Start. Érdekes volt. Lásd lejjebb.

35 km

A start kicsit furcsa volt számomra. Jobb lett volna időkülönbséggel indítani a 3 mezőnyt, nem egybe. Én a verseny 5. percében haladtam át a startvonalon...

Valamit mindig elrontok az elején. Talán a bemelegítés az, nem tudom. Az első emelkedő Pap-rét felé egész jól megy, sok embert előztem. Aztán valami megtört bennem, s az utána következő 3 km kínszenvedés volt. Akkor a megelőzöttek 2/3-a visszavette előttem a pozícióját. Az emelkedő következő kilómétere és az utána lévő sárdagonya ellenben jól ment és tetszett. Sokan leszálltak a sár miatt, de én, s még jópáran bringán tesszük meg ezt a távot. Sokszor elpörög a hátsó amikor előzni kell Ha valaki az ideális sávban ment, akkor nagy slunggal belementem a legnagyobb pocsolyákba és sárba is, hogy előzhessek, s ne csökkenjen a tempó. Ekkor jött az első frissítőpont. Nem voltam nagyon szomjas, csak “poénból” bevágtam 1 pohár powerrade-et, meg két pohárral betoltam a kulacsomba, hogy tele legyen. Felkaptam egy szelet banánt, s mentem is tovább. Itt töltött idő kb 45 másodperc. Jött egy betonos lefelé. Az elején elkaptam egy srácot még, majd száguldás. Itt értem el a max speedem is 58.5km/h. Lefelé kirepült a felesleges sár a bringáról szerencsére. Előttem egy fickó. Hajtanom kellett lefelé menet, hogy közelebb kerüljek Hozzá. Itt hirtelen be a terepre füvön keresztül egy murvás útra, majd jobbos, s emelkedő. Nagy fékezés, mert 50 felett mégsem tépetek rá a fűre. Az emelkedőn megelőztem egy pasit aki a gyerekével együtt nyomult. Csodálkoztam, hogy kerülhettek ennyire elém, hogy csak 13. km-nél érem utól Őket. Utóbb kiderült, hogy egy nagyapa és unokája volt. Közben egy 45 körüli bajszos fickót is lehagytam felfelé. Jött az emelkedő utáni lejtőzés.
Köves rész, néhol gyökerek is kilógnak. Itt mindannyian visszaelőztek, mert a baleset óta nem merek annyira menni lefelé, még. Jön egy emelkedő. Itt ismét előzöm a nagyapát és unokáját, felfelék nem mentek nekik annyira. Közben egy egy ismerős póló feltűnik. Egyesületi tagok. Előzök. Szépen lehetett menni felfelé. Kiérünk egy tisztásra. Itt a második frissítés. Nézem az órám. Alig négy kilóméterrel ezelőtt volt az előző. 16km és már a második frissítés? Itt sajna csak felmelegedett ásványvíz volt. Nem is iszok többet egy pohárnál, mert inkább árt, mint használ.

A tisztásról enyhe lejtő következik az erdő fái által árnyékos területen. Persze sárdagonya. A második itatónál nem állt meg a páros, így unokástól ismét elém kerülnek. A sárban ismét nyomom lefelé, mindenhol el akarok menni. Előzök is. Sokan lefelé is tolják. Nagyapa előttem 5 méterrel esik. Szerencsére nem nyomtávban és szerencsére semmi baja. Sokáig csak küzdő embereket látok, majd jön egy napfény által nem befogott erdei út. Iszonyatos nagy sár: erőből kell menni a legenyhébb emelkedőn is. Figyelni kell állandóan az utat, mert az első kerék bármikor elcsúszhat bármelyik irányba. Egy 180 fokos lejtős kanyar külső ívén sokan állnak, s szitkozódnak a sár miatt. Érzem az én kerekeim is tele vannak. , de nem állok meg tisztogatni, inkább szenvedek egy keveset.Meg jólesik előzni.

A kanyar után szárazabb, kicsit köves út lefelé. Itt pihenek kicsit, nem hajtok bele a lejtőbe. A sebesség hatására így is kitisztul a bringa a trutyitól. Már már teljesen visszaáll a pulzusom 160-155 környékére, amikor hirtelen ballos következik. Váltok vissza, hogy lendületből, kipihenten meghágom a hegyet. Az első 15 méter megy. Aztán leszállás. Tolás a sár miatt. Itt kicsit mérges leszek. S inkább futva tolom a bringát, hogy ne tapadjon annyi sár rá. Előttem mindenki tolja. Egy embert futva megelőzök, majd így is elfáradok. Látom az emelkedő tetejét, s hogy páran felszálltak. Én is gyorsabban ugrok nyeregbe, mint az előttem lévő három bringás: fel is küzdöm magam a tetejéig. Éles jobb kanyar, majd lejtő. Na vége sóhajtanék fel magamban, de az alja persze full sár és pocsolya. Ismét a lendületet tartom megoldásnak, de ésszel, mert láthatólag nagyot lehet azét esni. Ismét sikerült 15m-t megtennem bringán, aztán a hátsó kerék megadja magát: nem fordul el. Tologatás közben két ember elmegy mellettem bringán, csodálkozok is, hogy milyen jól megy Nekik.

Végre napsütés a dagonya végén. Meg kell állni tisztogatni a kererekeket. Tisztítás. Itt összevergődünk 6-8an. Felszállás a bringára, hogy haladjunk is. Újabb emelkedő, de ez napsütötte részen. Lehet menni. Egy darabig: a fák alatt ismét szenvedés. Felfelé sár, újabb eltömődés. Itt ezen a szakaszon 20-30-an torlódunk össze úgy 300méteres szakaszon. Mindenki tisztogatja a bringáját, veri a földhöz a kerékpárt, vagy a vállára kapva próbál meg hamarabb feljutni az emelkedőkön. A 22-23. km-nél még sok erőm volt, előzgettem is a felfeléken, de a 25-26 km-nél elfogy a folyadékom. És a Levegőm is. Nem tudom mi van velem. Valószínű ekkor ugrik 179-re a pulzusom. Enyhe égés a gyomorban. Tolom felfelé a bringát, s állandó 172es pulzus. A lábaim jobban elfáradnak, mint korábban a tekeresnél. Aztán végre vége a sáros szakasznak. A tologatás miatt elmennek mellettem legalább 10-en.

Jön végre egy murvás szakasz. Itt felfelé fensíkra érkezünk. Itt már minden megmaradt energiát bevetek, mert az órám szerint már olyan sok nem lehet vissza, hiszen 28-29 km-nél járok, s a táv ugye 35. Valamikor lefelé is kellene menni már. Innentől kezdve meg mászunk felfelé. Csak becsapó volt a fensík, mert egy kis ereszkedő után, amikor egy autóutat keresztezünk, ismét felfelé haladunk. A murvás részt meghajtottam , ezért nem is pihentem a lejtőzésnél. Ahogy átérünk az autóúton, egy gyalogúton eléggé meredeken haladunk felfelé. Gondolkozom, hogy leszállok, de látom magam előtt két ember is bringán van. Sok a gyalogos, ne en legyek az már aki leszáll. Felküzdöm magam, s lőn egy kút. Megállok negyed magammal kulacsot tölteni, s inni. A kúttól persze tovab mászunk felfeleé Igaz már betonon.

Aztán elérjük végül a max magasságot, ahonnan lenézve már a Duna is látszik majdnem. Innen füves szántón keresztül egy nyomsávos földúton haladok lefelé. Előttem egy srác, de távolodik. Nem merek menni lefelé ismét. Így is csak egy ember előz meg. Két helyen három nyíl lefelé és Danger felirat jelzi, hogy óvatosan. A kezem zsibbad az állandó fékezéstől, s támaszkodástól.

Egyik kanyar után egy nagy oszlop tetején egy fickó rámkiabál a magasból: gyere versenyezzünk. Akkor látom, hogy drótpályán csigával csúszkál lefelé. Nincs kedvem versenyezni vele: 1. már faradtabb vagyok 2. a csonttörés emléke még él bennem.
Itt-ott sípolnak, mikor jövök. Túrista úton megyünk lefelé. Balról hegyoldal, míg jobbról kerítés. Egy sáv. Valahol egy sípszó után elhagytam három sétáló csajt, akik félrehúzódnak. Ők köszönnek rám: Szió, én meg vissza szia lányok. Közben gondolkozok, mondhattam volna valami frappánsabbat is? Hogy találkozunk a célban. Esetleg a telefonszámom, de száguldás tova.

Éles jobb kanyar után kb 2.5 méter szintkülönbség 1.5 méteren. Egy srácot utolérek itt. Megáll, félrehúzódik. Én lassítok, és lemegyek ezen a kis akadályon. Tovább lefelé, majd jön egy palló, ami áthidal egy nagyobb árkot. Közben előttem egy srácot figyelek, hogyan veszi be, majd én is ugyanúgy csinálom. Egy pillanatra elgondolkoztam, hogy ilyen helyen még nem mentem le. Felülről bringáról kicsit meredeknek tűnt, de bevettem az akadályt. Hiába, jók a fékek.
Irány a várba lefelé macskakövön. Itt visszaelőz a srác, akit a kanyarban hagytam el. Én itt nem mertem menni 20-25-nél jobban. Eddig nem estem nagyot [csak egyszer a sár megvezette 6km/h nál az első kereket], akkor meg nem most kéne. A srác talán 40km/h feletti sebességgel húz el mellettem. Majd beérunk sima aszfalt útra. Hajtok utána 30-32 km/h . Alig akarok közeledni hozzá. Nehezen, de közelítem. Tököm ki van 33 km után még itt küzdenem kell egy helyért. Ekkor előttünk feltünik kékben egy srác. Ő ment előttem a lefelé kezdetekor, majd eltünt. Most itt van újra. Na mondom kettőt egy csapásra. Érzek magamban annyi erőt, hogy megfogjam mindkettőt. Közönség kiabál, előzd meg, hajrá. Beérek a nagydarab fickó mögé [utólag vettem észre ugyanolyan blacky meze van mint nekem. A verseny hevében ez nem tűnt fel.] Na mondom kicsit pihenek a hátsó kerekén, majd robbantok egyet. Úgyis egy nyomsávos az út. Amíg én a Blacky pólóssal foglalkoztam, addig a kék felsős srác meglép előttünk. Na mondom kész, ugrott a terv, de ezt az egyet már lehajrázom. Jön a célegyenes, s megvan. Megelőzöm. Nóri készített is fotót róla, nagyon jól sikerült.

A versyen végén pedig annyi: bár nem XT szintű dolgaim vannak a bringán, hanem csupán Deore szint, de iszonyatosan jól muzsikált. A váltó az eltömődött lánc sárkupacok ellenére jól váltott mindig a megfelelő helyre, nem kellett vele küzdenem. A láncot nem kapta fel a fogaskerék sor, sem a hajtómű. Az első-hátsó fék akkor fogott , amikor kellett, a sár nem befolyásolta a fékezésemet.

S mindez van a bringán: Deore hátsó váltó, Alivio első váltó, Alivio váltókarok, Deore Hollowtech I-es hajtómű, Avid V fék, Avid SD7es fékkarok, Deore mechanikus tárcsafék.

Végeredményem:

35km

Abszolút 88/310 [339]
Kategória 51/147 [157]

Nettó time: 2h51m31sec
bruttó time: 3h05m59sec
2778 Kcal
Avg HB166
maxHB 179
Max Spd 58.5km/h
Avg Spd 12 km/h

Szal még van hova fejlődnöm De imádtam a sárdagasztást a 25. km-ig.