Bringázás ahogy én látom

Monday, August 14, 2006

Augusztus 11 HHH

Most értem haza HHH-ról. Háát valami csúcs ez az érzés!

Másfél hónap után végre sikerült kimenni A HEGYRE. Virágosnyereg 18 sebességes acél monsterrel zúzós nehéz, főleg ha csak 38-28-as áttétellel tudok tekerni. Rendesen éreztem a combomat, a vádlimat meg a combom hátsó felét. Ellenben 5 méter híjján kitekertem a távot. Az Erdőalja kút előtti résznél a betonos padkát nem sikerult megcsinálni. Ott kellett leszállnom egyszer. Erre akkor is büszke vagyok, ha tudom ki vagyok pukkanva, nehéz a bicikli, s régen voltam már bringázni, s csak 12 perc alatt értem fel. ű

Innen le sárga szintúton Vitorlázóreptér felé. Érdekes volt a merevvilla hatás [Suntour xc 60 kb 1 centit mozog már csak ki]. A kezemet rendesen rázta, pedig nem mentem gyorsan [20-25 max]. A Hangárnál aztán feltekertem a Vörös kővárra, s inenn ereszkedtem le a Vitorlázóreptérre. Kék túristajelzésen lementem a Hűvösvölgyi végállomásig. Itt bevártam peppét, s együtt másztunk vissza reptér, majd katonasír és a gázvezetéknyomvonalhoz.

Peppével kétszer is megpróbáltuk kitekerni [persze tudtuk ez most lehetetlen.. főleg nekem]. Mindkétszer ugyanaddig a pontig jutottunk. Innen le piros félkörön és sárgán [ekkor mar félhomályban] le újból Hűvösvölgy,majd másztunk vissza fel a Szépvölgyi út tetejéig. A parkoló előtti köves emelkedő érdekes volt sötétben. Csak az én lámpafényem volt.. amire ismét azt mondhatom, hogy KEVÉÉÉÉ! Örülök, hogy többet tud mint a gyári fényerő [3x erősebb], mégis kb még 3x erősebbnek kellene lennie, hogy már-már lehessen látni.

Parkolók után Szépvölgyin leereszkedés Fenyőgyöngyéig, majd itt bementünk a kis erdei útra, ami az úttal párhuzamosan halad. Pálvölgyi barlangnál ért véget a tekerés. Éppen Lörincz Olivér tekert fel az esti tekeréséez fejlámpájával egyetemben.

Csak 27 km volt az egész, mégis érzem a combom a húzós áttételek miatt.

Thursday, August 10, 2006

TeliHoldas

Tegnap megejtettem a baleset óta az első emelkedős bringázást.

Húú... jó volt a tegnapi Teliholdas tekerés. A kevésbé terepes gumik miatt könnyedén gurul a 3 kilóval nehezebb bringa aszfalton. Eljött a felfelé Kolosy tértől. Nos az eleje jól ment, majd a közepén elkezdtem zihálni [tüdőkapacitás baleset miatt nem az igazi, 18 sebességű a bringa és 3 kilóval nehezebb.. ja és az sem mellekes, hogy 1.5 hónap után ez volt az első olyan emelkedő amin mentem, ami nagyobb 10 méternél].Fenyőgyöngyéhez már kicsit zihálva érkeztem meg. Le is esett a vércukrom, s ennem kellett szőlőcukrot. Innen a HHH is megvolt. Érdekes volt 28-28as áttétéllel tekerni [22-30 helyett]. Pulzusmérőt nem vittem magammal, de éreztem, hogy sokszor 170 vége 180 elején pörög a szívem. Most enyhe izomláz van a hátamban és a combomban.