Bringázás ahogy én látom

Tuesday, September 10, 2019

Keviczky TT 120 km

Keviczky TT 120 km

Régen írtam ide. Ennek oka volt egy kapcsolat megszakadása, egy újabb kapcsolat kezdete, annak megélése, majd megszakadása, több haláleset, s valószínűleg a lustaság is közre játszott. Mivel hosszú ideje foglalkoztatott a gondolat, hogy az utóbbi években szeretett MTB biciklimet inkább aszfalton használtam ( sajnos ), ezért időszerű lenne befizetni magamat egy országúti biciklire.

Ezt tavaly tett is követte, s megvettem 2018 december 1-én egy régi, de számomra új Look 585 karbon bringát, Ultegra felszereltséggel. Az idei - 2019-es - évet szenteltem annak, hogy megismerjem ezt a világot, s eldöntsem tetszik-e vagy van - e létjogosultsága ennek a kerékpározási ágnak az én életemben.

Az elmúlt 11 évben sokat tekertem, de idén ( ez már biztos ) tekerem le az egy éven belüli legtöbb km-t. Most 2019. szeptemberében megvan a 4000 km is.

Hétvégén szeptember 8-án fejeződött be a Békás Kupa Teljesítménytúra utolsó állomása. Mivel korábban mindkét túrán a leghosszabb távon indultam (Békás 104, TaBu 200), ezért ha kupát szertetem volna, most is el kellett indulnom. Íme:



Életemben először indultam a Keviczky hosszabbik távján. A 70 km-es TT-t kétszer teljesítettem ( az első alkalommal különösen jól sikerült, mert montival akkor 27-28-as átlagot mentem), de most az Extrém kupa megszerzése volt a cél, ehhez a 120-as távot kellett teljesíteni. Az időjárás előrejelzés szerint nem lesz eső ( szerencsére be is jött), de azért a felhők mást ígértek. Kellemes volt az idő, így az aláöltözetet levettem, s rövidben vágtam neki a távnak ( egy széldzseki azért tallonba el volt rakva).



A célom az volt, hogy Kisorosziig elmenjek a fő bollyal. Rajtra éppen időben sikerült beállni. Okulva Békás 100-on tapasztaltakból, a bringás mezőny elejében helyezkedtem el a lámpánál, hogy átférjek a kereszteződésen a zöld lámpa ideje alatt. Természetesen egy HÉV szerelvényt is elkaptunk a sorompóval, na de innentől aztán volt pörgetés. Annyi erőm tudtam hogy nincs, hogy az elejében legyek, így a mezőny közepén, végén voltam: élvezve a szélárnyékot. Amit azért ki kellett érdemelni a 36-38-40-es tekeréssel. Tahitótfaluig nem volt gond, nem szakadt meg sehol a sor. A hídra fel viszont ki kellett lépnem a végéből, mert többen nagyon könnyedén indultak neki , s így volt egy kis szórás. Sikeresen megmaradtam a főbolyban. Kisoroszi felé az egyenesnél 2-4 ember mintha ellépett volna 50-60 méterre, de így is maradtunk 20-25-en talán, akik együtt gurultunk be az első ellenőrzési pontra. Átlag 36.5 km/h. Nem rossz, ezért jöttem :)

Itt nagyon gyors pecsételés és ital utánpótlás után elkövettem egy hibát, még magamhoz akartam venni 2-3 nápolyit. Ez a közel 5-6 másodperces folyamat pont azt eredményezte, hogy a boly megindult. Futva ugrottam fel a bringára, s igyekeztem minél gyorsabban felvenni az utazó tempót. Sikerült 38-as tempóban utolérni valakit, aki szintén leszakadó volt, de meg sem próbált feljebb menni, így lendületből elhagytam. Pár perc tekerés után meglett a boly. Aztán 1 perc múlva azt érzem, lassabbak vagyunk: kinéztem a sorból, s látom, hogy valaki elfáradt, s a mögötte szélárnyékban lévők nem vették észre, hogy leakadtunk.



Megint erőtartalékot mozgósítani, s indulás a boly vége felé. kb 3-4-en voltunk még így, akiknek ez volt a célja: bolyban maradni. Olyan fél perc-egy perc után viszont feladták a többiek. Mivel nekem ismerősök is voltak a főmezőnyben, így mindenképpen a bolyban szerettem volna tekerni. Kiugrottam, s számomra meglepő 40-42-vel ha lassan is, de közeledtem a nagyobb csapathoz. Utolsó leheletemmel utolérve őket megnyugodtam. Gondoltam a 35-36-os tempó esetleg 38-as a szélárnyékban pihenést hozhat, de amíg ez a gondolat átfutott az agyamon, valaki elől úgy gondolta, ne lacafacázzunk itt, hanem tekerjünk. Hirtelen 40-42-45-re ugrott a sebesség, amit már nem tudtam lekövetni. Kivett belőlem az, hogy egyedül kellett utolérnem a mezőnyt, de amúgy is erőn felül tekertem.

A lassan távolodó tömegnek magamban búcsút intettem, s a sebességem mindjárt a szélárnyékból kiesve és szembe szélben 29-32-re esett vissza. Nyugi Zoli, még vagy 70-75 km vissza van.

Közben hátulról utolértek, s négyen együtt tekertünk tovább. Bár ez nem verseny, azért furcsa volt, hogy vezetni csak ketten vezettünk, a többiek csak a szélárnyékban utaztak (ennek később meg is lett a böjtje). Tahi hídon aztán a lecsúszó Imit is felszedtük, s innen jó tempóban tekertünk el Pilismarótig. Ekkor kb már 6-7-en voltunk akik együtt mentek.

Pilismaróton nagyon hiányzott valami étel vagy ital vagy szőlőcukor. Pecsételés és a kútból víz töltés után indultunk Esztergom felé. Ekkor már Burger Márton is a köreinkben volt, akiről tudtam a korábbi posztjai alapján, hogy erős ember. Na, hirtelen megint az élmezőnyben érezhettük magunkat, amikor élre állt, mert újra 37-39-es tempót mentünk. El is távolodtak tőlünk Mácsik Zoltánnal, s hiába próbáltuk azt a 20-30 métert ledolgozni.. állandósult a távolság. A csapatunkban utazó, s soha nem vezető emberek egyszer csak megunták, hogy már lassú az a tempó, amit vezetni tudunk, s a szélárnyékból kibújva pihenten elindultak. Na ezt a tempót már nem tudtuk felvenni és nem is akartuk.

Esztergomig 75 km és 34.3-as átlag - ez is csodálatos, na de innentől jön a "fekete leves" (amúgy sem szeretem a kávét :) ). Esztergom Mol kút, balra fel. Az első kanyarnál viszont balról érkezik az ellépett 4 fős csapat ( eltévedtek?), volt egy váltókar szakadása Zolinak. Innen együtt hagyjuk el Esztergomot, a Suzuki gyárat, s indulunk Két-bükkfa-nyereg felé. Erről az oldalról még soha nem mentem felfelé, így csak a lejtőzések tapasztalatai alapján tudtam, hogy ez hosszú lesz. Ahogy sejteni lehetett, itt a saját tempómban haladva azért többen elmennek mellettem. Imi kezdett eléhezni, így egy powerbar szelet maradékkal tudtam kisegíteni. Amíg Ő majszolt, én szép lassan eltávolodtam Tőle. Magányosan tekertem felfelé, a combom kezdett elfáradni. Két bringás úgy ment el mellettem felfelé, mintha lefelé mennének. Honnan ez az erő? :)

Az ellenőrző pontra megérkezve, ekkor indulta tovább Mácsik Zoli, Burger Márton, meg akik felfelé megelőztek.Nekem gyors öltözködés, folyadék töltés és nápolyi magamhoz vétele után indultam a maradék 30-at letekerni. Ekkor már a jobb combomat rendesen éreztem. A lefeléken csak azért tekertem bele a bringába, hogy ne merevedjenek le az izmok. Gurulás hosszú km-eken keresztül, közben számolgattam, még 23 km, még 16 km... Pankostető. Nem egy nagy emelkedő, egy kisebb dombocska. Ezt még a montimmal is fel tudom nyomni 22-25-tel, ha összeszedem magam. Most a combok és a fáradtság miatt csak 8-12-es sebességgel tudtam abszolválni.

Ahogy haladtam előre, egyszer csak Budakalász, Pomáz. Itt már volt erő újra 30 körüli tempóban tekerni. Számolgatásaim alapján olyan 13:00-13:10 körül kellett volna beérnem a célba, de meglepetésemre nem 120, hanem "csak" 115 km lesz a teljes táv, így már 12:47-kor pecsételték az itineremet.

Megkaptam a kupát is. Először indultam érte, s egyből meglett az Extrém. Természetesen az is jó érzéssel töltött el, hogy egyetlen egy csepp eső sem kapott el, pedig esély volt rá a felhőket elnézve (főleg az emelkedő tetején). A technika nagyon jól muzsikált, s erősen háttérbe tolta azokat a gondolataimat, hogy el kellene adni, egy jobbra váltani. Ezt a biciklit is fel lehet még úgy újítani, hogy az emelkedők is könnyebben menjenek (nem különben többet edzeni).

Jó volt az elején a szervező motoros kamerájába grimaszolgatni, lószolgatni, illetve Dunabogdánynál a német motoros csapattal haverkodni menet közben. Boldogság-fáradtság, az adatok és track későbbi elemzése majd otthon. Az adrenalin benne maradt a véremben, hihetetlenül jó érzéssel tölt el ennek a bringázásnak az élménye.

Hazaérve pedig egy tálca túrós sütemény tette még szebbé a napot!