Bringázás ahogy én látom

Monday, March 27, 2006

Dobogókő

Nos eljött végre a nap, hogy felavathassam a biciklim, igaz egyenlőre csak aszfalton.

Reggel 9 órás indulást terveztünk Ákossal és Balázzsal a Vitorlázóreptérről.
Nos a reggeli indulás nem sikerült teljesen pontosra, mivel 8:15-kor még a Lidl-ben vásároltam magamnak nyeregtáskát. Innen irány haza, majd pumpálni a kerekekbe.
Lényeg, némileg késve indultam el otthonról, a Kolossy téri találkozóhelyre. Kellemes tempóban, kissé hűvös időben indultam, de hamar bemelegedtem.
Kolossy térnél Balázzsal összefutva tekertünk fel a Szépvölgyi tetejére, majd egy kis erdei szakasz után érkeztünk meg a Vitorlázóreptérre. Nos az erdei szakaszon belekósolthattunk a saras montizás legjavába. Sőt: sok helyen hó, jég, olvadt jégkása is volt. Hamar kimelegedtünk a felfelén, majd a sárban is. Ákos éppen összerakta a bringáját, mikor megérkeztünk.
Pár perc beszélgetés után elindultunk a Hidegkúti úton Solymár felé. Alig tettunk meg pár száz métert, amikor bizony vissza kellett öltözködnünk, mert lefagyott az ujjunk-fülünk is. Solymárról kiérve haladtunk lassan, de biztosan felfelé. Közben Balázsnak elszállt az első váltója, s nem volt hajlando felváltani nagytányérra. Sebaj felfelé nem számít; igaz a kevés lejtőzésnél Balázs lemaradt ekkor, mert nem tudott tekerni, csak gurulni.

Pilisszentivánnál Balász hátsó fékjének fémházából elszállt a tüske. Ákos a hét elején járt hasonló módón, így volt nála egy életmentő gémkapocs, amit behajlítgatott, s megjavította a hátsó féket. Pilisvörösvárnál szépen lecsatlakoztunk a forgalmasabb utakról. Pilisszántó felé haladva lassan, de biztosan kezdtem egyre éhesebb lenni. Ittam rendesen, de csak egy kevés csokit toltam le. A pilisszántói emelkedő könnyebben ment, mint 1 éve, ennek örültem. Persze a Nap kisütött, s így egy vetközés erejéig megálltunk. Útközben sok gyalogos teljesítmény túrázóst láttnk.

Piliszántó-Pilisszentkereszt szakasz:kellemes mászás és kellemes gurulás után aztán indultunk fel Dobogókő felé. Kellemes szerpentin, egyre több biciklis, s napsütés. Ákos lassan előrehajtott, s én is ráálltam egy saját tempóra. Pár országutis elhajtott mellettünk közben, s feljebb már montisokkal is találkoztunk Aztán a 37. km-nél [az Esztergom-Dobogokő leágazás előtt 200 méterre] le kellett állnom megenni egy szendvicset, mert égett a gyomrom, olyan éhes lettem. Közben Ákos gurult visszafelé, s együtt érkeztünk meg az elágazáshoz. Nem sokkal később Balázs is megérkezett, s kis kaja következett. Érdekes volt látni pár sielni igyekvő embert az olvadó hóban. Az út mentán néha 30-50cm magas hó volt.

Itt már kezdet fujdogálni a szél, ígs okat nem nézelődtünk, hanem nekivágtunk a maradék 2 km-es szakasznak. A tetőn aztán az egyik büfénél ettünk-ittunk, beszélgettünk. A Kilátóhoz feltekertünk [nem is volt olyan egyszerű, mert a hónyomok közt néha 10 cm mély sárban csúszott bele a kerék], s itt kis fotózás és nézelődés után indultunk Szentendre felé. Most nem vállaltuk be a Pilismarót felé vezető utat.

A lefelé száguldás számomra meglepő momentuma az volt, hogy 172es pulzussal tekerve tudtam a többiek mögött maradni [nem hiába vadi új Z-Ma nem az aszfaltra lett tervezve]. Lefelé felőltöztümk a menetszél végett, de sokszor meleg levegő hullámokba futottunk bele, ami valljuk be azért jólesett. Lefelé nem sikerült 52 km/h fölé kerülnöm, így a többiek valamivel mindig előttem voltak. Kevesebb mint 10 perc alatt megtettünk 7 km-t.

A 172-es pulzusnak és a lefelé tekerésnek később megéreztem a hatását. Az enyhébb lejtős szakaszokon nehezen tudtam 35 közelében maradni. S mindannyian elröhögtük magunkat a következő megállónal, amikor egy kisebb emelkedőt nem tudtunk 11-15nél nagyobb sebességgel abszolválni. Az emelkedő tetején ismét öltözés, mert lefelé jövet megizzadtam, meg a levegő is kellemesebb volt itt már, mint a csúcson. Sok biciklissel találkoztunk ekkor már, akik felfelé tartottak.

Lassan de biztosan beértünk Szentendrére. Ekkor én már elfáradtam, hiszen 62 km-nél jártam. Balázs egyik ismerősével találkozott itt, mi Ákossal a bicikliúton lementünk a Duna-partra, s ott gurultunk végig Óbudáig. Itt felkaptam Ákostól korábban megkapott teleszkópját, s indultunk tovább. Ekkor mutatott az órám 75 km-t.

Eltekertem tehát Ákossal is Kolossy térig, majd felfelé a Szépvölgyi úton. A térdem ekkor már rendesen fájt [úgy Szentendre óta], s emiatt nehezen is tudtam felfelé tekerni. Aztán a saras szakasz után meg is érkeztünk a Vitorlázóreptérig. Kis ivászat után indultam haza, mert lógót az eső lába. Persze a reptéren egyik kuyta ismét meg akarta kínálni a jobb bokámat, de a gazdája ott volt, s eltanácsolta ettől. Nehezen, de hazaértem.

Sárosan, koszosan, fáradtan, de boldogan jó érzésekkel.

Netto Time: 5h32min03sec
Brutto Time: 6h02min21sec
Dist: 94.99km
Avg Speed: 17.1 km/h
Max Speed: 55km/h
Avg HR: 147
Max HR: 177
5828kcal




Tuesday, March 21, 2006

2006-os bringa végre itt van

Nos elkészült végre, s itt van!

Elkészült a 2006-os bringám. A régi váz, teló, kormány, nyeregcső, fogaskerék koszorú, s lánc lett lecserélve.

A súlya most olyan 12.6-12.8 kiló körül mozog. Így is észrevehető a változás :)

Wednesday, March 15, 2006

HHH-Virágosnyereg

Nem bírtam magammal, így a tegnapi Teliholdas után ma is kimentem bringázni.
Utamat ismét a HHH felé vettem. Visszavittem a kutyatulajdonosnak az oltási könyvet, majd mentem is tovább felfelé a hegynek. Tegnap ugye jól esett a mászás felfelé, jó tempóban tudtam haladni, addig az alig pár nappal korábbi mászásnál jóval könnyebben tudtam ma is haladni. Tetszett hogy erőből tudom megoldani az emelkedőt. Persze mindezt idény eleji formával ötvözve. Sokáig a pulzus nem ugrott a magasba, hanem 140-150 környékén maradt. Az igazi érdekesség az Erdőalja kútig tartó földes szakasz volt. Az elejét még kitekertem a lucskos hóban, de egyszer leestem a keréknyomról, s onnan már elkapartam, s kész: tolnom kellett. Na gyaloglás-tolás közben kezdett elkúszni a pulzus felfelé.

Erdőalja kúttól egyből mentem tovább Virágosnyereg felé. Az eleje csupa sár, majd hó, s lassan elkezdett a hó alatt a jég is megjelenni. Egy darabig tudtam haladni 2 keréken, majd kénytelen voltam tolni. Mivel megint cask nem ezért jöttem, többször visszakapaszkodtam a nyeregbe, s mentem amíg tudtam. Fiatalok sokan jöttek lefelé. Két lány bíztatott, hogy biciklivel képtelenség megmászni. Dacból “csakazértis” kitekertem a szakaszt. Egy hajléktalannak látszó elhanyagolt pasi is [aki a kis batyujával gyalogolt felfelé] szurkolt nekem, hogy ne szálljak le a bringáról, nyomjam csak. A tetőn aztán mondta le a kalappal, mert Ő is fel szokott jönni itt biciklivel, de csak tavasszal-nyáron, de kiköpi a tüdejét.
Érdekes volt, hogy mikor tolnom kellett, jobban csúszkáltam, mint amikor tekertem, jobban el is fáradtam.

Netto Time: 1h 2m 48s
Brutto Time: 1h 10m 1s
Dist: 14.33 km
Avg HR: 145
Max HR: 179
avg Speed: 13.6 km/h
Max Speed: 49 km/h

Március 14 Teleholdas Túra

Kicsit későn indultam otthonról, így gondoltam majd a Kolossy térnél bevárom a csapatot, s onnan indulunk fel együtt. Kerek három perc híjján fél hétre értem a térhez, így tovább mentema megbeszélt gyülekező helyre. Végül a Margit hídnál megálltam, s vártam a többi bringást. Alig valamivel ¾ 7 körül három biciklist láttam. Lámpa fények alapján gondoltam, hogy egyikük Pinyó.

Meg is érkezett Fishtax, Pinyó, s Valaki, akiről már tudom, hogy phu a nickje. Kérdőn néztem körbe, ennyi? Igen, ennyi. Négyen nekivágtunk hát a hegynek.

Mivel az elmúlt napokban viszonylag keveset bringáztam, ellenben annál többet pihentem, egész könnyedén sikerült feltekernem [azért zihálni ziháltam :)], aminek örültem, mert jólesett a mozgás. Fenyőgyöngyénél csatlakozott hozzánk Wolfheart, s kb 1 perc pihenő után indultunk is tovább. Két autóval találkoztunk cask, s egy erdőben futó emberrel.

A fejlámpám, nos..jó-jó, hiszen erősebb lett mint a biciklis lámpám, de éppen nem látok vele úgy még ahogy kellene. Felfelé még cask-csak elviselhető volt a fény, amit a két lámpa adott. Persze ha hat darab 125 cd-s ledek lettek volna benne, máris jobban éreztem volna magam.

Végül pihenő nélkül mentünk fel a tetőre. Kicsi fotózás után már szedelőzködtünk is, hiszen Fishtax órája szerint fent -3 fok volt, s az elég erős szél még tetézte a hidegérzést.
Mivel én vendégeket vártam kora este, így a Rekettyésbe cask átöltözni tértem volna be.
Volna, mivel sötétség fogadott mind az ötünket. Így a szabad ég alatt átöltözve indultunk is visszafelé. Egy szakaszon Pinyó mögött behajtottam az erdőbe, de a fény amit magammal cipeltem nem volt elég, hogy végig a fagyott havon guruljak le Fenyögyöngyéig. Na meg bevallom férfiasan, még éreztem a vállamban a szombati tetanusz injekció miatti fájdalmat, s nem bírtam már normálisan tartani magam. Kénytelen-kelletlen ismét kicsorogtam az aszfaltra, s ott gurultam le. Fenyőgyöngyénél bevártuk Pinyót, majd irány lefelé.

Már a hazaérkezésen járt az eszem, így későn fogtam fel, hogy Wolfheart nem a szokásos útvonalon jön haza Óbudára, hanem a Kiscelli felé. Mivel mindenki lefelé megindult száguldozva, én is az utat figyeltem. Többiek fent nagyon beindultak, így elhúztak előlem, nekem cask késöbb sikerült felvennem az 50-es utazó sebességet. Utolértem a buszt is, ami nem sokkal korábban indult fentről. Elől már láttam többiek hátsó villogóját, ekkor közel 60-nál a busz mőgé beragadtam, s meg is kellett állni egy kocsi miatt. A busz takarása miatt aztán nem vettem észre, hogy Wolfheart-ék lekanyarodtak,s mivel nem láttam már a villogókat, ezért hajtottam lefelé. Mikor már a Kolossy térnél voltam, s még mindig sehol sem 1 bringás, akkor esett le Wolfheart kijelentése: Kiscelli felé :)

Így végül egyedül jöttem haza. Indulás-érkezés között háztól-házig nem volt 1h50 perc sem várakozással együtt sem. Jólesett az esti tekerés, még ha a szél cseppet hideg is volt.

Brutto Time: 1h 44m 42 s
Netto Time: 1h 30m 51s
Dist: 22.31 km
Avg Speed: 14.7 km/h
Mas speed: 58 km/h
Avg HR: 152
Max HR: 179

Sunday, March 12, 2006

Season Start - kutyaharapas

Hirtelen kisütött napfény és nagy szél mellett elindultam kicsit a HHH-ra. A tavaly bejáratott Harsánylejto utca-Virágosnyereg útvonalat választottam a felmenetelre. A Harsánylejtő közepén a mezőn sétáltatott 1 Nő 2 kutyát, akik egymással játszadoztak.Megláttak engem és futni kezdtek felém, majd megálltak a mező szélén és szagolgatták a hó alól már elobukkano friss füvet-földet. Egyik pillanatról a másikra az egyik kutya kiugrott az út szélére, s rákapott a bokám fölött a lábamra.

Egy pillanat volt csak az egesz. A kutyak gazdaja ekkor kezdett csak a mezorol kifutni az utra. En addig a topicon neha olvashato modszerrel tartottam magam tavol a kutyakat. Eros volt, mert a masik kutya is bevadult, s koroztek korulottem. En a biciklivel vedtem magam, mire a No megkototte a kutyakat.Indulhattam tetanuszra az ugyeletre. Biztos ami biztos.





A "gazda" telszama cime neve termeszetesen felirva. Kutyak allitasa szerint beoltva...Volt meg egy utam a dokitol a Harsanylejtoig. Persze bringaval. Ugyanis az ugyeleten ki kellett toltenem egy nyilatkozatot, hogy ismerem-e akutyat..illetve tuti be volt-e oltva..Kis vacillalas utan azt jeloltem be, hogy nem gyozodtem meg a beoltast illetoen, s az ugyeletes orvossal lebizniszeltem, hogy ha beviszem Neki az oltasi konyvet, akkor szettepi a papirt es irunk uj nyilatkozatot.
Igy meguszok 6 honapnyi ANTSZ-hez valo jarkalast, veszettseg elleni oltas miatt.Oltasi papir nalam, lefenymasolom.Jovo heten megyek ujra arra a szakaszra.

By the way:A biciklizes jo volt. Meg ha ilyen hulye modon el is csesztem az egesz napomat.Tobbiekkel ellentetben en nem vagyok annyire felhotlenul boldog.Hiaba a benti bringazas, a hegymenet meglehetosen nyogvenyelosre sikerult.Felfele szenvedtem, hiaba a szep napsutes. Surubben kell felfele menni, mint idehaza. A Viragosnyergi kutig tarto szakasz annyira olvadt, hogy nem birtam rajta felfele tekerni,mert allo helyben elkaparta hatso. Innen fordultam vissza inkabb a sebemmel foglalkozva.Jovo het penteken nekem is kesz az idei bringam. EN is varom mar, hogy azt is kiprobalhassam

Tuesday, March 07, 2006

1 év

Az elmúlt egy évben a következő dolgok történtek velem:

Először is 2005. március 17-én vehettem át a Gepida vázra épített bringát. Nagyon tetszett a gép, s verge volt saját bringám hosszú-hosszú idő után. Nagy lendülettel el is kezdtem tekerni a közeli HHH-n, készülve életem első Mountain Bike Maratonjára.

Buda Maraton 2005. május 1

Nos a korábbi beszámoló megvolt róla, így csak annyit, hogy cirka másfél hónapra kiütöttem magam a nyeregből, s megtanultam, hogy inkább lasabban lefelé, s gyorsabban felfelé. Akik ott voltak még a versenyen: Ákos, Gábor, Öcsém.

Eredmény: 30 km/3h11p52s
Helyezés abszolút: 291/341
Helyezés kategória: 177/197

Duna Maraton 2005. július 3

Lelkileg frissen, harapva indultam el.
Itt már jobban ment minden, s belekóstoltam a saras versenyérzésbe, ami a sokakkal elentétben nekem tetszett. Akik ott voltak még a versenyen: Gábor.

Eredmény: 35 km 3h05p59s
Helyezés abszolút: 88/270
Helyezés kategória: 51/145

Itt aztásn jött egy kis szünet, hiszen jött a nyár, s egyre másra mondták le a többiek is a versenyeket. Bükk Maratonra ill. 24 órás versenyre el akartam menni, de kimaradt. Mint ahogy a Balatonrégió Maraton is

Aztán szeptemberre két verseny is jutott: Mátra Maraton és Pannon maraton,Győrújbarát.



Mátra Maraton 2005. szeptember 4

Gábor ekkor már nem járt versenyekre, így nélkül mentünk. Ákos, Öcsém, s én. Kellemes verseny volt, meglepően gyros, s jól bírtam. Előtte nap még letekertünk Gyongyös alól fel Mátraházáig, s verseny után ugyanezt visszafelé.

Eredmény: 30 km 1h31p15s
Helyezés abszolút: 131/361
Helyezés kategória: 65/178

Pannon Maraton, Győrújbarát 2005. szeptember 25

Az év elején úgy kezdtem el bringázni, akkora lendülettel, hogy szeretném az év végén Ákost megszorítani, illetve kozéptávon menni 1 versenyt. Részben sikerültek a tervek.
Bevállaltam életem első középtávját, s bár elfáradtam, jó emlékekkel mentem haza. Ákostól kb 20-25 percet kaptam ezen a távon, ami ahhoz képest, hogy előtte soha nem tekertem ennyit terepen egyhuzamban, s hogy kiesett másfél hónap a szezon elején, nem mondható rossznak.

Eredmény: 55 km 3h49p48s
Helyezés abszolút: 112/154
Helyezés kategória: 46/68

Az átlagsebességek versenyről versenyre:

Buda Maraton: 9.38 km/h
Duna Maraton: 11.11 km/h
Mátra Maraton: 17.1 km/h
Pannon Maraton: 14.7 km/h

Az év végén nem hagytam abba a bringázást, mint tettem 2004-ben. Remélem ennek lesz pozitív eredménye.
Aztán idén megvettem január közepén az új vázat-teleszkópot: Magellan Crux-Rock Shox Pilot C. S majdnem hajszára pontosan 1 évvel az előző bringám után elkészült a 2006-os gép: 2006.március 20-án circa 2.5 kilóval könnyebb, jó geometriájú gépemet átvettem.

Azóta [áprili 1-ig] beletekertem 170 km-t, de betegség miatt ennyi csak. Legszívesebben már 350-nél járnék vele.

A tapasztalatok azt mutatják, hogy cirka 3-6 km/h-s átlagsebességgel nagyobb sebességet tudok elérni ezzel a géppel sík szakaszokon mindenképp. Emelkedőn 2-3 km/h a plussz. Ezt szeretném versenyeken is tartani, s még erősődve akár növelni.
Idénre több versenyt terveztem, s ezekből többet középtávon szeretnék befejezni.

Tervezett versenyek:

2006.május 1 Buda Maraton 40km rövid táv
2006.június 11 Crosskovácsi Maraton 55 km középtáv
2006.július 2 Duna Maraton 35 km rövid táv [esetleg középtáv]
2006.július 30 Balatonrégió Maraton középtáv
2006.augusztus 6 Gázló TT 90 km
2006.szeptember 3 Mátra Maraton 30 v 55 km
2006.szeptember 23 Pannon Maraton, Győrújbarát 55km középtáv




S egy két összehasonlító adat:


2005 nov18-nov30
bringa 68.18 km
spinning 64.24 km

2005 dec
bringa 197.21 km
spinning 127.48 km

2006 jan
bringa 152.5 km
spinning 213.94 km

2006 feb
bringa 150.75 km
spinning 141.16 km

2006 marc 17
bringa 71 km
spinning 0 km

Szumma

Bringa 639.64 km
Spinning 546.82 km

Ennyi előnyben vagyok a tavalyi önmagamhoz képest.

Egy év alatt [2005 márc 17-2006 márc 17] tekertem bringán 2918.98 km-t és spinningeltem 866.84 km-t. Összehasonlítva az egy évvel korábbiakhoz: 2004-ben [júl 17-2004 dec 31] 646 km-t tekrtem, s spinning 0 km.


Buda Maratonig 2005-ben tekertem 332.02 km-t, s spinningeltem 113.27 km-t, míg idén egyenlőre tekertem 593.75 km-t és spinningeltem 355.1 km-t. Remélem ezek a számok az elkövetkező egy hónapban még minimum 300 km-rel nőnek.


2004-ben 646.42 km 4 honap, 161.605 km/honap
2005-ben 2491.83 km 9.5 honap, 262.297km/honap
2006-ban 593.75 km 3.5 honap, 197.91 km/honap


Buda Maratonig

2005-ben
Bringa 332.02 km
Spinning 113.27 km

2006-ban
Bringa 425.25 km
Spinning 355.1 km

Monday, March 06, 2006

Gyenge vagyok

A hétvége havazása megtette a hatását a bicikliutakon is. Ma reggel úgy pattantam bringára, hogy kinézve az ablakon csupa letakarított utat láttam. Mivel az utóbbi időben azért tekergettem otthon, gondoltam ha a bringaúton nincs is letakarítva, azért menni fog a bejutás a munkahelyre. Kiérve a lakásból, máris rájöttem, hogy közel sem olyan rózsás a helyzet.
A rendes utakon kb 1 sáv [az is középen a felező vonalnál] van letakarítva rendesen, s az út szélén lefagyott hó-jég található. Az autósok is megelehetősen lassan mentek. Elevickéltem a jégen a bringaútig. Na itt jött a feketeleves.
Pulzus hirtelen ugrik a szűz befagyott kásás havon. Nehezen, de végig tekerek a Szsentendrei úti Auchan háta mögötti bicikliút helyén. A szűz havon a legjobb tekerni. Keresem is a lehetőséget. Ellenben az új Z-Max jól muzsikál. Fogja a havat rendesen, nem csúszik-kapar el a hátsó.
Végül beérek. A korábbi 22-25-ös átlag helyett 10-es átlaggal érek be, s kb 180-as pulzussal.

Thursday, March 02, 2006

Lampa

ko

Lampa



Halogen


Eredeti lámpa fénye 5 leddel új elemekkel



Módosított lámpa fénye 2 leddel [35cd-s] új elemekkel





Újabb fotók.

1. Cateye HL-EL 200, 110cd



2.Fejlámpa 2 led [2x35cd]




3.Fejlámpa 5 led [2x35cd,1x 50cd,2x 9cd]




S a végleges állapot:

3 db 35cd-s led es 2 db 50cd-s ledre lett kicserélve az eredeti led.