Bringázás ahogy én látom

Tuesday, August 30, 2005

Tegnap rávettem magam egy kis bringázásra.
Persze HHH. Nem voltam július 28a óta fent a hegyen... 1 hónap. S alig 6 nap múlva Mátramaraton. Kemény lesz. Mint ahogy a tegnapi is az volt. megszenvedtem az emelkedőkkel az elején. A korábbi 160-as pulzus helyett 171essel mentem felfelé. Az első szakaszon még erősebben is mentem, mivel jólesett a tekerés. Aztán halál. Tolnom is kellett. Igaz ehhez hozzátartozik, hogy az esőzések miatt egész erős kezd lenni a felfelé. Felbringáztam végul a tetőre, onnan le a sziklás részen Fenyőgyöngyéhez, majd hazafelé.

1h40perc volt és 1450kcal.

16os átlag.

Nehéz. Mindattól függetlenül, hogy végig szenvedés volt az egész és nehéz nekem, jólesett a testmozgás.
Fojt köv: ma

Thursday, August 25, 2005

Még mindig nem volta terepen azóta. A bokám javul, amióta kiment [nyaralás elején]. Egyenlőre otthon spinningezek, s holnap megpróbálok kimenni terepre vagy csak aszfalton döngetek egy másfélórát.
Alig másfél hét és itt van Mátra Maraton.
Szállást elintéztem szerintem jó helyünk lesz. Szép lesz Gyöngyösről felbiciklizni Mátraházára, de bemelegítésnek jó lesz szombaton. Csak az időjárás szépsége [értsd mai napsütés] tartson ki addig. :)

Wednesday, August 10, 2005

Sikeresen lebetegedtem. Gyomorrontás+láz. Meglehetősen sokat fogytam. Súlyom kb a 3 évvel ezelőtti szintet érte el. 70 kg. Ahhoz képest, hogy 2 hónapja még 76.5 kg voltam....
Nehezen megy a biciklizés is. Az is nehezemre esik, hogy bejöjjek a munkahelyre biciklivel.. iszonyatos.. És akkor hol van a 600km-es havi terv...

Monday, August 01, 2005

Valahogy néha úgy érzem ez a biciklizés nem nekem lett kitalálva..
Mivel gyűjtenem kell a km-ereket és régen is voltam kint, ezért leugrottam a Margitszigetre tekerni.

kb 30-35 km-t terveztem, plussz az oda-vissza út [ami nem sok,de mégis :)].

Nos nagyon sok bringás volt kint. Öröm volt tekerni az aszfalton. Jó pár outis és velem együtt 4-5 montis volt kint. Szépen elcsorogtam a Déli sorompóig, majd onnan indultam a körökre. Előre olyan 27.5-es átlagot terveztem. Az első forduló bemelegítésként 29re sikerült, míg a kör vége már 27.9es lett csak. Tekerek tovább, ám ahogy haladtam előre a körökkel, egyre gyengült az átlagom. Engem zavart az a kevés szembeszél is ami volt. Közben az outisok 7-8-an összeálltak,s bolyban tekertek.
Lényeg a lényeg az utolsó körben már csak 26 környékén tudtam menni. A lábam teljesen elfáradt. De nemis a combom, hanem hátul a hajlatban és a fenekem teljesen szétültem, pedig csak alig valamivel több volt mint 1 óra, amit nyeregben töltöttem.
A pulzusmérőre hiába tekintgettem, soha nem ment 165 fölé, s stabilan tartotta a 152-156-os értékeket.

A lábam jobban elfáradt itt a Margitszigeten, mintha lebringáztam volna Galgamácsára vagy mint a HHH-n egy tekerés alkalmával. Valószínű, hogy rosszul ültem e nyeregben, s talán elzsibbadtam ?!

Mindenesetre illuzió romboló volt, hogy míg a HHHról csuromvizesen szoktam visszaérni, addig most meg sem izzadtam, a pulzus nem volt magas, s még szarul is éreztem magam.. mármint a lábam.

HRmax 165
avgHR 155
tm1h7:50
dst 30.5 km

1st lap 10:59 153 pulzus
2nd lap 11:03 150 pulzus
3rd lap 10:56 158 pulzus
4th lap 11:10 158 pulzus
5th lap 11:29 154 pulzus
6th lap 11:57 151 pulzus

Overall 67:50 155 pulzus