Bringázás ahogy én látom

Saturday, December 31, 2005

Ma az év utolsó napján még voltam egyet tekerni.

Így kell zárni az évet :)

A Hősök terénél kellett gyülekezni 13 órakor, s onnan ment egy kisebb-nagyobb társaság tekerni egyet a városba. Jól megszivattam magam, mivel későn indultam [fél1], s nem volt időm a bringát felpumpálni. A Szentendrei út melletti belső utak jegesek is voltak, meg hókásásak is. A hátsóm meg lapos. Mindegy rendesen izzadtam, lihegtem. Főleg miután átverekedtem magam a Margitszigeten. Néztem is miért megy ilyen nehezen a bringázás: pulzusom standard 170 en volt. Időben megérkeztem végül a helyszínre. Kb 80-100 bringással együtt aztán elindultunk tekerni:

Andrássy-körút-Petőfi híd-Kosztolányi-Villány utca-Clark Ádám tér-Vörösmarty tér.

A Petőfi hídnál felfújtam a hátsót egy benzinkútnál. Akkor derült ki, hogy 0,9-1 bar nyomás volt a hátsóban... nem csoda, hogy erőlködtem.

Vörösmarty téren futottam össze Wolfheart-tal, akivel végül együtt tekertünk haza.

S egy rövid számadás:

2005ben 2478km-t tekertem bringával 520-at spinninggel. Részt vettem 4 maratonon, ebbol 3 rövidtáv 1 középtáv.
Csak összehasonlításképpen 2004ben 646 km-t tekertem, s 1 versenyen sem vettem részt

Wednesday, December 28, 2005

Végeztem egy kis számolgatást

Rigida Xplorer felni 623g
Shimano Deore elso agy Deore Disc 245g
kullok 280 g
Deore Tarcsafekhez a Tarcsa 160 g illetve azt irja a Shimano oldal hogy az elso fek az 306 g
gyorszzar 59 g

Sum: Front 1486 g


Rigida Xplorer felni 623g
Shimano hatso agy Deore 396g
kullok 280 g
Alivio 8-Speed HG Cassette Sprockets CS-HG50-8 278g
gyorszzar 66g

Sum: Rear 1643 g

Ez lenne az en kerekem.

Ehhez jon meg hozza:

Ritchey Z-Max Comp 26col 1.95 kulsok 2x605g=1210 g
Schwalbe belso 2x190g=380g

Plussz a defektgatlo szallag.

vagyis a vege:

Front 1486+605+190=2281 g + defektgatlo szallag
Rear 1643+605+190=2438 g + defektgatlo szallag

hmm..4719 gramm csak a 2 kerek:) +3 kilo korul van az acelvaz, maris megvan majdnem 8 kilo:)

es akkor meg a nehez telo valto lanc hajtomu kormanycsapagy kormany valtokarok, fekkarok nincsenek benne;)

Konnyen osszejon a 17 kilo.

Friday, December 16, 2005

TeliHoldas túra

Tegnap volt Teliholdas tekerés.

Kellemes, kifejezetten meleg időben indultam el a starthelyre. Mire megérkeztem a gyülekezőhelyre, már kicsit szeremekélt az eső. 3/4 kilenckor 9-10-en indultunk el a bringaúton. Fishtax hiányában önszerveződően várta be egymást a csapat illetve László János mint rangidős maradt a sor végére. A Szépvölgyi úton felfelé libasorban haladtunk, ami a hazafelé tartó autósok közül nem mindenkinek tetszett [vagy éppen tetszett?], s ezt dudálással adták a tudtunkra. Egy idő tán mindenki beállt a saját tempójára, mondván a Fenyőgyöngyénél gyülekező. Egy darabig nagytányéron másztam felfelé az ekkor már erősen szembefújó szélben. Az út elején meg zuhogott az eső, ami fokozatosan csapott át - ahogy másztunk felfelé - havas esővé.
Fenyőgyöngyéhez 5nek értem fel. Kis pihenő után - bevárva a többieket - elindultunk a HHH tetejére. Két srác visszafordult innen, mondván túlságosan nedves a levegő Nekik - nem öltöztek fel rendesen.

A fenyőgyöngyéig még aszfalton haladtunk, de innen felfelé már megmaradt a hó az utakon. Nagyon hangulaos volt a tekerés a friss hóban, amit mi szűztelenítettünk először. Ekkor tört rám az elmúlt napok-hetek fáradalma, s utolsóként értem fel.

Továbbra is lenyűgöző volt Pinyó lámpája. nagyon jól nézett ki, amikor a belső ösvényen haladt az erdő szélén, s a lámpája reflektorként világította meg az utat.

Én egész nap ara vágytam, bárcsak havazásban tekerjünk este, sőn létezik Isten. A sűrű havazás megvolt, igaz mellette a viharos szél, ami a tetőn kicsit átjárta az embert. Nem is tudtam fotót készíteni fentről, mert :

1. nem láttuk a holdat [én biztos nem]
2. nem tudtam elővenni a fotógépet, mert olyan hideg volt

inkább gyorsan a forraltbor felé vettük az irányt.

A Rekettyésben hirtelen elfogyasztott fél liter forraltbor kicsit felmelegített, s hozzá lecsúszott zsíros döfi is kellemes volt. Indulásunkkor érkezett még 3 srác bringával, de Ők a Vitorlázó reptér felől érkeztek.

A hazafelé vezető út még több izgalmat adott. Mivel utánunk nem érkezett senki sem az út még havasabb volt Fenyőgyöngyéig. Baromi jó volt lefelé menni. Nyakig beöltözve a friss havat ismét mi szántottuk fel először.

Mivel a hó szépen visszaverte a lámpák fényét, ezért az én fejlámpa-Cateye 3 ledes lámpa-halogén lámpa fényforrásomis tökéletesen elég volt a láthatósághoz. Felfelé. Max 10zel.
Lefelé kb félúton a szemüvegem bepárásodott-telel lett hóval, így innen anélkül mentem tovább. Így meg a szél+menetszél fújta az arcomba-szemembe a havat.

Akkor kezdett igazán extrém felé hajlani a biciklizés, amikor Fenyőgyöngyétől lefelé végig fázott a kezem, s a teljesen elázott cipőmben kezdtek eldermedni az ujjaim. Ehhez hozzájárult, hogy néhol még az út közepén is óriási vízátfolyások voltak.

A Kolosy tértől Wolfhart-tal tekertem hazáig.

Nekem nagyon tetszett az egész bringázás. Kár lett volna kihagyni. Sőt. Essen minél több hó, hogy hasonló túrákat lehessen tekerni.