Crosskovácsi

Hétvégén Janival ellátogattunk a hivatalos Crosskovácsi pályabejárásra.

Buda Maraton szinttérkép

Nos íme egy összerakott szinttérkép, amit a GPS mért. A szuszogó aljáig mért szint 1080 méter.

Buda Maraton 2008 május 1

A pár héttel ezelőtti első reakcióim után a hétvégi 50+os tekerésnél teljesen jól éreztem magam.

Hétfőtől kezdve levertnek, gyengének, fáradtnak éreztem magam.Sebaj, majd elmúlik, s csütörtökön erejem teljében leszek.Csütörtök délelőtt:Nehezen keltem illetve morcosan, mert a szomszédnak éppen Bódi Gusztit van kedve üvöltetni. Összepakolás után a kajálásom már nem tökéletes. 2 Db tojásból tükörtojás, zabkása, 1 fél banán, s 1 kis fhérje turmix megy le a torkomon.

Indulás. Több útvonalon mhetek kia reptérre: most a Kiscelli utcát és emelkedőt választom. Küszködve nehezen megy ez is: sebaj, majd a versenyen.

Rajtszám átvétel, átöltözés után [itthonról indulva még hosszú naci és hosszú felsőben voltam] rajthoz kimenetel. Fent még bedobtam 1 fél müzlit, pár deci vizet és 2dl isostart.

Startnál a nem eddigi megszokottak alapján helyezkedek. Mindig a reptér alja felől indultam, idén közvetlenül a hosszúú biciklis sor tetejéről, igaz a legutolsó sorból. GPS beállítva, óra indít, start.

A reptéri tekerés meglepően jólesik, nem fárasztó, nem fog vissza a füves talaj. Rögtön a rajt után 20 méterrel megva az első szerelő. Egyik lánynak láncszakadása van. Pech. Visszafordító, lehetne nyomatni.Lehetne. Sok kis kölyök szinte életveszélyesen cikázgat a bringások között. NEm baj had menjenek, ráérek az emelkedőn előzni. A cikázgatók egyike közvetlenül a rajt/cél kapu alatt összeakad pár emberrel. Torlódás.

Óvatosan kikerülve őket, jöhet a jól megérdemelt száguldás. Jöhetne, mert sokan lassan mennek, s bizonytalanul. Nem baj jó ez a 25-30-as sebesség is. Ki az aszfalt, majd a jobbos után jön az emelkedő.

Szépen előzgetek, közben a technika szedi áldozatait. Páran máris elhullanak ideiglenesen: defekt. Az emelkedők jól mennek, jól érzem magam. Ez az, végre tovatűnt a hét gyengesége.

Jön az első komolyabb emelkedő. Itt már megvannak az első esések is. Vízmosása kövek, s van aki zúg. Kerülés, mögöttam valaki majdnem magával ránt engem is, centikkel úszhattam meg az esést, amit a hátam mögött produkált.

Egy jó társaságot sikerült kifognom 2-3 mókamester viccelődik az útszélén defektet szerelőkkel vagy úg az éppen aktuális tömegben tekerőkkel. Az emelkedőn aztán hiába kiabálom a jobb vagy közép vezény szavakat, sokan első maratonjukon fogalmuk sem lehet miért ordibálja valakt azi irányokat: nem is enged el sokmindenki. Le kell szállnom nekem is - amit a legjobban utálok -tolni. Mindenki szitkozódik hol csendesen hol hangoan, hogy ez nem túristafutam vagy futóverseny. Középen egy piros ruhás jó fenekű Nő ordít hátulról: pálya, pálya. Majd hangosan mondja: "látjátok, fel lehet itt menni. Egy 40 éves Nő így csinálja". Többen utána szólnak, hogy a mi hathatós támogatásunkkal, mert elengedtük. Újabb emelkedő, 1 nyomsáv.. tolás..Aztán beindul végre a tekerés is. Ez vagy a tök hegy vagy a Kálvária hegy lehet.A lejtőzés után a pálya hátsó szakasza jön. Eddig minden emelkedőt kitekertem -kivéve az önhibámon kívüli tolós részeket- és jól érzem magam. Az utóbbi kilómétereken mintha kevesebb vicces beszólás született volna, s több lihegést hallani .

Várom a repcés szakaszt, de kimarad. Útközben egyre több embertől hallom, hogy bár a 40 km-re neveztek, de tuti megállnak 20 km után. Az alsó visszafordítónál 12.5 kmnél van az első frissítés. Nem állok meg több okból kifolyólag. Nem vagyok éhes csak baromi szomjas-, s mert vagy 40 ember tolong az asztaloknál. Mire odakerülök, elfelejtem miért álltam meg, s így 40 embert bedarálok pár méter alatt.

A későbbiekben ennek a nem megállásnak aztán nagy árát fizetem meg.

Lassan mászunk felfelé. Várom már a BM-eken állandó mumust, a téglagyári emelkedőt. Versenyen kívül bármikor kitekerem illetve kitekertem. Most viszont -ahogy korábban sem- nem megy. Az elején hajt a lendület, de ahogy meglátom, hogy mások is tolják, leugrok a drótszamárról. Nem különben el is vagyok fáradva.

Végre feltolom-felküszködöm magam, lassan itt vagyok a Virágosnyeregnél, s jöhet az ereszkedés a reptérre. Eldöntöttem: én is megállok 20 km-nél. A csúcshegy oldlában a tekerés-tolás még jobban megerősít ebben.

Gyenge vagyok, fáradt és fáj minden porcikám. Erőm nincsen tekerni, fáj a combom is. Néha érzem a vádlimat, mintha be akarna görcsölni. Nem tesz jót neki a tolás.

A virágosnyergi ereszkedés ki pihenőre ad okot. A célban talán lesz frissítés, majd az segít. Aztán eszembe jut, hogy 2 éve a saras versenyen megfogadtam, hogy versenyt saját okból fel nem adok. Így aztán a célegyenesbenmár hajlok arra, hogy kimenjek az újabb 20 kmes körre, főleg, hogy az órám még csak 18.6 km-t mutat amikor végzek az első karikával. Az idő ekkor 1h28 perc nálam.

A frissítés itt most csak azt jelenti, hogy be lehet tolni pár pohár gatorade-et. Ezzel nem sokat segítek magamon, hiszen isom nekem is van a kulacsomban. Sebaj, pihenésnek jól jön. Kicsit írigykedek a már végzett fűben heverő többségnek, akik nem mentek ki újabb körre. Nekem viszon kell az élmény: ha belekezdtem, végis is csinálom. Meg aztán hol van a HHH teteje?Balra felnézek: na ott. S addig csak mászni kell. Ami eddig is "jól" ment.

Egy bringás sráccal beszélgetek útközben a reptér végéig, majd a hegy oldalában elkezdünk mászni. A srác mondja, menjek nyugodtan, Ő teli itta magát, s most pihentetős szakaszban van. A pálya végéig. Elkezdek mászni. Kicsit jobban megy a dolog, de még mindig gyenge vagyok. Aztán a szuszogó aljától megelőz a srác, s lefele tovaszáguld tőlem. A Virágosnyereghez vezető mászás már kínkeserves a napon. Felérek, itt sincs frissítés.

Lecsúszok az Erdőalja útra, majd onnan ki a Harsánylejtő útra. Mászás. Hejj azok a szép idők, amikor erre jövök fel a hegyre. Mindig megmászom. Természetesen a kút előtti szakaszon le kell szállnom, mert majd összeesek. a pulzus standard 165-170, mozogni sem bírok. Fáj a seggem és a combom. Nem bírok néha gyalogolni sem. Kulacs töltés a kútnál, majd irány tovább. Egy darabig nyeregben, majd tolva aztán nyeregben. Szenvedek.

Végre jön a Sárga szintút és megérkezek ismét a Szuszogóhoz. Jöhet a mászás. Eleje megy, aztán látom elöl valaki a fűben pihen. Ez megtöri a lendületemet és a maradék erőmet is. Ha Ő pihen én miért szenvedek?

Na ahogy leszálltam a bringáról -mellesleg ismét kikészülve- a fickó "felpattan" a fűből, s elkezdi tolni a bringáját. Óriási verseny veszi kezdetét. Hamarabb érek a köves felé menő úthoz. Kb 1 méterrel. Pihegünk mindektten. Mindenki a másikra sandítva iszik. Előbb eszmélek eme kómás állapotból, aminek szemtanúja az egyik pályafelügyelő.Felülök a bringára, s tekerek. És haladok!!! 6-8 km/h-val.

Szemlesütve próbálok felmenni a kövesen, ahol a túristák ámulatba esnek: itt biciklivel? Na igen kérem, így is lehet. Aztán a kanyar után ahol nem látnak: leszállok és tolom. Sokáig.

Vicces, de inkább szégyenteljes. Legalábbis számomra. Nem értem mi van velem, lépni alig bírok. Az a bizonyos kihagyott kaja frissítés.

A HHH tetejére felküzdöm magam, néha próbálkozva a biciklizés örömével is. Gyalogolni jó, vallják sokan, hiszen megannyi túrista sétálgat a pályán kívűl.

A firssítésnél aztán eszembhe jut egy régi Nóta: citrom ízű banán...Igen a kedves nénik és lányok a feldarabolt banánra öntöttek kifacsart citromlevet. meglehetősen érekes élmény, de úgy falom be most, mint Hakapeszi Maki, ha kap eszi...Cirka fél kiló banán bezabálása után leöblítettem 1 egész citrommal. Fanyar ábrázattal nézek le a Dunára, miközben megiszok két pohár szponzori löttyöt.

Irány lefelé. Bevallom jólesik. Innentől eseménytelenül telnek apercek. Lefelé, ereszkedés, kicsi fék, s ereszkedés. Ez rámféer. Az 1-1 kisebbemelkedőn minden simám megy, s kezdek helyrejönni. Időben...A

Hűvösvölgyi út mellett futó út már csak puszta élvezet. A befutó előtti mászás is megy. Érdekes. Na nem úgy mintha most kezdődne a mai nap. Aztán egyszercsak cél. Órámra nézve a második köröm kereken 1h 52 percre sikerült...Durva.

Összidőm valahol 3h20és 3h21 között van.

Mindez egy elrontott kajálás miatt. Egyelőre legalábbis erre gyanakszom.