Nagyon vártam az idei év első maratonját. Felkészültem rá, s vissza akartam vágni az előző évi baki miatt. Előző este korán lefeküdtem, mindent előkészítettem, s babonából nem mostam le a bringát, mondván úgyis koszos lesz. Azt, hogy mennyire igazam lesz, nem sejtettem.
Korán felkeltem május 1-én. Megreggeliztem, s lassan de biztosan elindultam itthonról. Nóri busszal ment fel a Fenyőgyöngyéig, ott kellett találkoznunk. Amikor indultam a lakásból, akkor kicsit fújt a szél, s enyhén szemerkélt az eső. Nem is vettem magamra mast, mint a hosszú thermo nacit, s a hosszú ujjú alá egy pólót. Benzinkút felé haladva nagyon nehezen forgott a lábam. Nem értettem mi lehet az oka, hiszen a veszprémi napokat már kipihentem, s elég sokat aludtam az éjjel. Aztán amikor pumpáltam fel a kerekeket rájöttem. Az elsőben 1.5 bar, a hátsóban 3 bar volt. Gondolva egy esetleges esőre, az elsőbe 3.5 bart tetem, míg a hátsó felment 4 barig. Ekkor jöttem rá, hogy kis késésben vagyok, így tekertem a Kolosy-ig, majd fel Fenyőgyöngyéhez. Kicsit erősebb tempóba nyomtam, s ezért meg is álltam egy alibi telefonálásra. Felfelé útközben aztán összefutottam Sancival a BB-ből. Együtt tekertünk fel a parkolóig. Itt kerestem Nórit, aki közben a jelzéseken elindult a Vitorlázóreptérre.
A parkolótól lefelé a köves nagyon csúszós volt: megvezették az első kereket a sikamlós sziklák. Nem sokkal a reptér széle előtt értem utol Nórit, akivel már együtt gyalogoltunk be a nevezéshez.
Itt kezdődtek az érdekes dolgok. Előszőr is óriási sor állt a 40-80 km-es nevezésnél is, de az előnevezettek sora sem volt kicsi. Mire sorra kerültem kiderült felesleges volt előneveznem, s bemutatni a helyszínen a számlát: újra be kell neveznem [természetesen fizetnem nem kellett mégegyszer]. A nevezési csomagban aztán nem volt póló [idehaza derült ki, mert ott egyből csak öltöztem, kajáltam, készülődtem, chipet felraktam a lábamra].
10:20-kor leszakadt az ég és ömleni kezdett az eső. Ezzel egy időben feltámadt a szél.
A start fél órát késett.
Beszólították a legjobbakat, majd mi is kimentünk a start helyre. Én végül az újonnan vásárolt Blacky pólóban, hosszú felsőben, thermo naciban vágtam neki a távnak. Hátitáska maradt a hátamon, hogy kevesebb eső érjen. Zuhogó esőben 10 fokban aztán végül elrajtoltunk.
Több százan lódulunk meg nevetgélve az időjáráson, s bíztatva egymást: hajrá. A talaj rendesen felázott, mégis a tavalyi rajtnál jobban elfáradtam már az elején. Most másoktól hallom 500 méter után, hogy na én már elfáradtam. A mezőny közepének vége felé lehetek megítélésem szerint, de visszanézve sokan vannak még mögöttem. Aztán jön a visszafordító, s újra a startvonal felé haladunk. Keresem a szememmel Nórit, de nem találom [így is majdnem rákurjantottam messziről egy kék kabátos nőre, de közeledve láttam, hogy korban kicsit idősebb Nórinál..Nóri később mesélte, hogy a középmezőnyben tekertem ekkor.]
A reptér végén kanyar, s 2 nyomsávos [jó vízmosásos ] szakasz után emelkedő. Már messziről látom, hogy már itt sokan leszállnak, s tolják felfelé a fűben. Pár emberrel előttem a lendületet kihasználva oldalpályán előzünk. Mivel ezt a szakaszt ismerem, s tudom hogz kitekerhető, ezért vállalva a roszabb utat, de nyeregben maradok és tekerek. Sikerül is jópár embert leelőzni.
Itt láttam meg kella14-et a fórumról. Ő is tolta éppen,s mondtam Neki vigyázzon a lefeléknél. Az emelkedő tetejére egészen egyedül maradtam. Mögöttem páran még nyeregben jönnek fel, de a nagytöbbség tolja, előttem 30 méterre meg azok, akik már a lejtőn tekernek lefelé.
Már [?] a Vörös kővárnál járunk. Itt jönne egy kis lejtő, kb 3 méter az egész, de messziről látom mindenki letolja. Mikor odaérek látom sár mindenhol. Leszállok én is a bringáról, majd próbálom letolni illetve próbálnám: seggen csúszok le, kezemben a biciklikormánnyal. Nem esik bajom, felpattanok a bringára és a felázott, bár nagyon széles úton próbálok leszánkázni. Óvatos vagyok, mert bennem még a tavalyi esés emléke, s most az első kereket rendesen elviszi a sár jobbra balra.
Jobb kanyar után aztán tekerünk rá kishíd felé vezető útra. Tetszik ez a szakasz annak ellenére, hogz 2 sorban tudunk csak haladni. Néha meg megáll a sor, de nagyjából lendületesen lehet haladni. Előzgetek. Nem sokkal előttem meglátom Peppe-t a fórumról. Kiabálok Neki, hallja is, de az utat figyeli. A rutinosabbak mögött haladva kikerüljük azokat akik tolják [szintén a külső részen rosszabb útszakaszon, de valamit valamiért.]. Aztán eljön az első olyan mászás, ahol tolni kell. Ezt is ki tudom tekerni..száraz időben. Most beáll a sor, s egymás mögött toluk a bringát. Itt még nincs akkora sár, hogy eltömje a kerekeket. A lejtőn lefelé már kevesebben választják a nyeregben tekerést, inkább lefelé is tolás. Sokan már most tisztogatják a bringákat. Egy-két láncszakadás is előfordult már.
A következő emelkedőn viszont már az én kerekeim is kezdenek beállni, de ami még inkább bosszant, hogy nem tudok gyalogolni sem rendesen. Tolnám a bringát de majdnem elesek, mert kicsúszik magam alól a lábam.
Nagy nehezen felérek, itt mér páran feladják. Mennek fel egyenesen a Virágosnyereghez, s onnan le aszfalton. Mi balra lefelé a Szarvas hegyi mászás aljába megyünk le. Peppét valahol szem elől tévesztettem. Egy narancssárga felsős lány mögött haladok sokáig. Ő vezeti fel nekem a normális utat. Ez a lefelé szakasz tetszik, mert :
1.kevesen vállalják be
2.lefelé is tekerni kell, s iszonyatosan koncentrálni kell.
Én 20-nál jobban nem merek menni. Mellettem elszáguld valaki a másik nyomsávban, s úgy 50 méterrel előttem perecel egyet. Feltápászkodik semi baja: csak hát a sár és az első kerék kapcsolata nem volt tökéletes. Jön végre a Szarvas hegyi mászás eleje. Itt azért már kézzel váltás van: megállok, leváltok, kézzel a láncot leteszem kistányérra, majd lehet indulni.
Mászunk felfelé: jó darabig kitekerem a szakaszt, s jön az a rész, ami a hét elején is száraz időben is sáros, trutyis volt. Hát még most. Ja az elfelejtettem: eső továbbra is esik, s fúj a szél. Előttem a lány felkapja a bringáját és gyalogol felfelé. Ezt teszem én is…tenném. Szokásos problémám ismét előjön, akárcsak az egész verseny folyamán:
Nem bírtam felgyalogolni normalisan. Kicsúszott a lábam alóla talaj, s azért küzdöttem, hogy egy helyben maradjak, s nem azért, hogy feltoljam a biciklit. Mindenesetre az SPD cipők előnyét itt már láttam. Azokat akiket a lefelé tekeréssel megelőztem, most simán elgyalogoltak mellettem. Kicsit idegesítő volt. Kerestem a gyökereket kavicsokat a lábammal, hogy legyen mibe megkapaszkodni.
Végül feljutottam, s egy kis egyenes után a bal kanyarral ismét másztunk felfelé. Itt már nem érdekelt semi, erőből próbáltam kitekerni. Végül sikerült, s a lejtőn a csúszós sziklás részen elengedtem magam mellett egy embert, majd mentem tovább. Hirtelen nagyon egyedül voltam: 1 ember előttem 1 mögöttem, s csend mindenhol. Aztán egyik szakaszon meglepetés, mert nem lefelé ereszkedünk [amerre a tavalyi pály ment], hanem egy bal kanyarral kavicsos-földes “autóút”. Házak vagy telkek mellett haladunk el, majd egy job kanyarral mászunk egyre sarasabb szakaszon, s kis lejtőzés után ismét tolás. Szerencsére csak 20 méter az egész, s utána nyeregbe lehet pattani. Végre elérjük ugyanazt a szakaszt, ahol a tavalyi pálya ment.
Mivel nem sokkal korábban előztem meg egy embert, beragad mögém a lefelén. Elengedem, majd megyek mögötte. Bal kanyar után ismét ismerős a pálya. Kézi váltás ismét működik. Megállok, lánc lerak kistányér, majd teker. Az emelkedőt kitekerem itt is, majd jön az a szakasz, ami egy durva kövesen ereszkedik lefelé [itt esett csúnyán tavaly egz srác].
Szerencsére akik nem ismernék a pályát annak előre szól egy szervező, hoyg köves vigyázni. Annyira esőáztatta már minden, s a Z-Max nem kifejezetten az esőben való apadásáról ismerkszik meg, így félig gyalog-félig kerkpáron jövök le. Ahol kell rollerezve fékezek. Leérve enyhén földes lejtő után lendületből kimegyek az erdőből, s kiértünk a szántó szélére. Itt figyelnem kell mert csak középen van tekerhető út a traktornyomok miatt. Újra bent az erdőben. Tekerek, mert ismerem a szakaszt, s lassan elérkezek a Téglagyári emelkedő alja előtti lejtőhöz. Egyik kedvenc szakaszom lett a verseny alatt.
Itt egy enyhe balos után kanyarodik lassan jobbra az út, majd lejtő. Előttem egy srác felvezet nekem: nézem merre megy, hol csúszik meg. Aztán leesik az “ideális ívről”, s kikerülöm. Lendületből haladok lefelé. A látványt befogadná az agyam, ha lenne időm megállni. Jobbra-balra emberek: ki a biciklijét a vállán cipeli, ki sarat tisztogat, ki tolni próbálja meg lefelé. Én csak azért is tekerek lefelé. Keményen kell koncentrálni az útra; jó előre szólok honnan érkezek. Meglepetésemre kevesen [talán 2-en ] tekernek ekkor lefelé. Itt vagy 30 embert előzök meg. Őszintén jó érzés: az is, hogy jó taktikát választottam, mert tolni lefelé csak rosszabb.
Élvezem a lefele tekeréses haladást.
